Mitsubishi

Jövőre már itthon is kapható lesz a világ legnépszerűbb plug-in hibrid SUV-ja

2023.03.12.

A Mitsubishi elektromobilitási fejlesztési stratégiája keretében az elkövetkező évtized közepére teljes egészében akkumulátoros és hibrid elektromos járművekből állítja majd össze a modellpalettáját - jelentette be pénteken a japán autóipari konszern.     

A Mitsubishi 2021-es eladásainak 7 százalékát adták az úgynevezett "elektromosított" autók, vagyis a teljesen elektromos (Battery Electric Vehicles, BEV) és a hálózatról tölthető, azaz plug-in hibrid elektromos (PHEV) autók együtt. A Mitsubishi tervei szerint 2030-ra eladásainak már a felét teszik majd ki az elektromosított modellek, 2035-re pedig már a száz százalékát.

A Mitsubishi a 2030-as pénzügyi év végéig, 2031 márciusáig 1,4-1,8 ezer milliárd jent (10-13 milliárd dollár) tervez elektromobilitási gyártmányfejlesztési beruházásokra fordítani. Ebből 210 milliárd jent fordít majd akkumulátor-gyártási beruházásokra.

A Mitsubishi, amely egyébként társult tagja a Renault-Nissan konszern részvény-kereszttulajdonlásos együttműködésnek, 16 új modellt készül bemutatni az elkövetkező öt évben. Ebből egy a Renault egyik akkumulátoros (BEV) modellje lesz, egy másik pedig a Nissan egy akkumulátoros modellje. A fennmaradó 14 modellből hét lesz belsőégésű motoros, öt hibrid, kettő pedig akkumulátoros elektromos. Legközelebb az új Colt érkezik, amely a Renault Clio átdolgozott változata lesz, de 2024-ben a világ legnépszerűbb plug-in hibrid SUV-ja, az új Outlander is megérkezik Magyarországra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..