Horvátország

Július 1-jétől így emelkedik a tarifa a horvát autópályákon

2024.06.28.

- A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között - tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) pénteken. A nyári tarifa nem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra - tették hozzá.

A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a kormány polgárokat és a gazdaságot támogató intézkedéscsomagjának.

A HAC közlése szerint a szezonális úthasználati díjak bevezetése egyes járműkategóriák esetében abból adódik, hogy a teljes éves forgalom mintegy 40 százaléka a nyári hónapokra tevődik. Emiatt ebben az időszakban jelentősen megnőnek a karbantartási, biztonsági, felügyeleti és forgalomirányítási költségek.

Továbbra is kedvezményre tehetnek szert azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata a szezonban 21, a szezonon kívül 33 százalékos engedményre jogosít fel.

A készülékek a fizetőkapuk melletti irodákban megvásárolhatók és készpénzzel is feltölthetők, ára 15 euró. Bármekkora összeg feltölthető rá, ami akár jövőre is felhasználható. A készülékkel elkerülhető a sorban állás is a készpénzes fizetőkapuknál, az ENC feliratú kapunál néhány percen belül tovább lehet haladni.

A dobozt egyszerűen a szélvédőnél kell tartani, a sorompóhoz érve az eszköz sípol, majd nyílik a kapu. A lehajtást az autópályáról regisztrálja a következő ENC feliratú kapu, és leveszi a készülékről az útdíjnak megfelelő összeget, ami a kijelzőn láthatóvá válik, mint ahogy az is, hogy mennyi pénz maradt a készüléken.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....