microcar

Júniusban debütál a városi kisautó, amit a 14 évesek is vezethetnek

2023.06.17.

Az olasz tervező forgalomba helyezi retro megjelenésű mikroautóját.

 

A pandémia ihlette Umberto Palermo olasz tervezőt, hogy olyan járművel rukkoljon elő, ami megfelel a megváltozott mobilitási igényeknek. Egy elektromos mikroautót tervezett, amit a Torinó melletti kisvárosban, Orbassanóban gyártanak és idén június 16-án debütál a forgalomban.

A Mole, a torinói Nemzeti Mozimúzeum a névadója a retro megjelenésű járgánynak

Az alumíniumprofilokból épülő Mole Urbana 11 verzióban kerül az utakrade az autócsaládban közös a helykihasználásra törekvés: az 1,5 méteres szélességhez 2,5–3,5 méter közötti hosszúság tartozik. 

A belső terek kényelmesek, de nincs bennük semmi felesleges flanc, az infotainment-mentes, mindössze néhány kezelőszervből álló pilótafülkét is a minimalizmus jegyében rakták össze. 

 

A századelőt idéző dizájnt a ma technológiájával kombinálták: a Mole Urbana villanymotorral működik, az akkumulátor kapacitásától függően 75-150 km autonómiát biztosít.

Június 16-án maga a tervező indítja el a hivatalos értékesítést egy sajtótájékoztatóval, amelyet az Autodromo Nazionale di Monzában rendeznek, amely éppen ezekben a napokban ad otthont a MiMo, a Milano Monza szabadtéri autókiállításnak.

 

A Mole Urbana értékesítésének megkezdésével egy időben indul az új internetes portál is, ahol minden információ elérhető lesz a kínálatról, a teljesítményről és az árakról.

A Mole Urbana 14 éves kortól vezethető AM-kategóriás jogosítvánnyal.

Forrás: insideevs.it

Képek: moleurbana.com

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....