autósport

Kamion EB: Mégsem lesz futam a Hungaroringen

2014.04.07.

Bár az előzetes versenynaptárban szerepelt, mégsem rendezik meg idén a kamion Európa-bajnokság magyarországi futamát, amelyre a Hungaroringen került volna sor.

A sorozatban szereplő magyar csapat, az OXXO Energy Truck Race Team hétfőn a honlapján közölte, hogy nem lesz verseny Mogyoródon.

A pilóták és a csapatok szavazással döntöttek arról, hogy a törökországi verseny helyett inkább a szeptemberre tervezett magyarországira utaznának el, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban az isztambuli futamot favorizálta. Az Eb mezőnye ezután viszont egyhangúlag úgy döntött, nem akar elutazni Törökországba, emiatt az ottani verseny szervezői azt kérték a FIA-tól, hogy törölje az eseményt a naptárból.

Az ügy egészen mostanáig húzódott, s az OXXO csapat közleménye szerint pedig már késő megszervezni a mogyoródi futamot, így erre sem kerülhet sor az idén. A magyar istálló ugyanakkor arra számít, hogy az előző évben hasonló okokból kudarcot vallott török szervezőket a továbbiakban már nem fogják komolyan venni, így jó esély van arra, hogy jövőre legyen kamion Eb-futam a Hungaroringen.

A kilenc versenyhétvégét, azaz 36 futamot magában foglaló Eb - amely a kategória legmagasabban jegyzett sorozata - így május végén, az olaszországi Misanóban rajtol. A magyar csapat MAN kamionjait Kiss Norbert és Major Benedek vezeti majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....