repülés

Kazahsztánban rekedt a szlovák kormánygép

2026.04.17.

Műszaki hiba miatt Kazahsztánban rekedt a szlovák kormánygépe, ami jelentősen megnehezítette a Vietnámból hazatérő delegáció egy részének visszaútját Szlovákiába - írja a parameter.sk.

A gép eredetileg még tegnap érkezett volna meg Pozsonyba, azonban az almati megálló során, tankolás közben súlyos műszaki meghibásodás lépett fel, amely lehetetlenné tette a továbbrepülést – számolt be róla a noviny.sk.

A javítás több napot is igénybe vehet, a hiba pontos oka egyelőre nem ismert. A küldöttség első része – köztük a miniszterelnök és a kormány egy része – korábban már problémamentesen hazatért egy másik járattal.

A delegáció fennmaradó részét, köztük Martina Šimkovičová kulturális minisztert is, egy másik kormánygéppel próbálták hazaszállítani, ez azonban nem volt elég nagy kapacitású mindenki számára.

A kimaradó utasok, köztük több tucat vállalkozó, végül kénytelenek voltak saját szervezésben hazautazni. A külügyminisztérium kereskedelmi járatok igénybevételét javasolta számukra.

A beszámolók szerint közülük többen Törökországon keresztül már úton vannak vissza Szlovákiába, és várhatóan az esti órákban érkeznek meg.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....