Miskolc Rallye

Kazár Miklós: már felment az adrenalin

2016.04.28.

A 2016-os bajnoki szezonnyitón, az Eger Rallye-n dobogós helyen zárt Kazár Miklós és Ferencz Ramón. A korábbi négyszeres abszolút bajnok most ennél jóval magasabbra törne, ugyanis a hétvégén hazai futamon is bemutatkozik idén.

A Pro Racers versenyzője számára különösen fontos ez a verseny, ugyanis számára hazai pályán, Miskolcon randevúznak a legjobbak. Kazár Miklós elmondta, kizárólag a győzelem foglalkoztatja, és ahogy a csapat, úgy az új Ford Fiesta R5-ös is tökéletesen felkészült a száguldásra.


Ugyan dobogóra állhatott Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón az idei szezonnyitó Eger Rallye-n, ám a vadonatúj Ford Fiesta R5-ös még nem működött alattuk tökéletesen. Hogy előrébb tudjanak lépni, egy komoly tesztprogramon vettek részt, amelyen az M-Sport egyik külföldi versenymérnökének segítségével sikerült tökéletesen beállítaniuk az autót.

Ez azért is volt fontos a számukra, hiszen a hétvégén rendezik a Pro Racers párosa számára a VERSENYT, ugyanis a bajnoki szezon második fordulójára Kazár lakóhelyén kerül sor. A Miskolc Rallye-n éppen ezért kizárólag a győzelem elfogadható a duónak.


Tavaly a harmadik helyen zártak, de ez is felért egy győzelemmel, hiszen Kazár úgy állt rajthoz, hogy három héttel a kartörését követően a biztonsági övét is navigátora kapcsolta be, ám így is képesek voltak több szakaszt megnyerni. A Pro Racers versenyzői ezúttal tökéletes formában várják a rajtot, és minden idegszálukkal a sikerre koncentrálnak.

– Nagyon várom már a hétvégét, hiszen hazai pályán szeretnék bizonyítani a miskolci közönségnek. Nemrég teszteltünk Ramónnal, ami nagyon jól sikerült és úgy érezzük, meghozta az eredményt, amit reméltünk ettől a gyakorlástól. Ám a puding próbája az evés, így igazából a hétvégén derül ki, hol is tartunk valójában. Egy biztos, a hazai közönség előtt nem lehet más célom, mint a győzelem, ez a Ford már alkalmas a nagy feladatok megoldására. Még van pár nap a rajtig, de az adrenalin már most magas bennem – jelentette ki Kazár Miklós.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..