használt autó behozatal

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

2021.08.04.

- Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak: a DataHouse adatai szerint júliusban 11 ezer 588 használt autót hoztak be az országba, ez csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől - közölte a JóAutók.hu szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, az év korábbi hónapjaiban 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi csaknem 12 ezres érték nem egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte.
 
Egyelőre bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány őszre várt negyedik hulláma milyen újabb szigorításokat tesz majd szükségessé, addig azonban az újból megerősödött magánimport, illetve az elmaradt igények pótlása továbbra is erős importtevékenységet valószínűsít a következő időszakra is. Amennyiben komolyabb korlátozásokat nem vezetnek be az ősz folyamán, a JóAutók.hu arra számít, hogy idén a behozott használt autók száma kevéssel meghaladja a tavaly regisztrált 130 ezer 400-as szintet.
 
Közölték, a használtautó-import mennyisége az év első hét hónapjában 74 424 volt, ami 3,7 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 77 ezer 282 darabtól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 75 372 volt, ami 11,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 67 ezer 729-es értéket.
 
Halász Bertalan kedvező jelként értékelte, hogy az újautó-eladások száma idén eddig jobban nőtt, mint a használtautó-import. Ez hozzájárulhat a jelenleg 14,7 éves hazai autópark elöregedésének lassulásához. Az import használt autók csaknem kétharmada ugyanis legalább 10 éves - tette hozzá a szakember.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....