Balaton

Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra

2024.07.17.

Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a versenyt megelőző szerdai sajtótájékoztatón a balatonfüredi Kékszalag Portban.

Holczhauser András jelezte: már kilencvenéves múltra tekint vissza a Kékszalag, hiszen 1934-ben rendezték meg az első versenyt.

    

A főtitkár tájékoztatása szerint a sajtótájékoztató idejéig már 438 hajó regisztrált, a csütörtöki rajtra 550 körüli indulóval és mintegy 2800 versenyzővel terveznek. Közölte: a verseny hagyományosan csütörtökön 9 órakor rajtol Balatonfüredről, a megkerülendő bóják is a megszokott helyen lesznek.

Holczhauser András a parti programokról szólva elmondta: már szerda este a Kékszalag Portban fogadást rendeznek a versenyzőknek, és csütörtök délutántól várják a befutókat a balatonfüredi mólón. Péntek délután hagyományosan megrendezik Audi Speed Challenge gyorsasági versenyt is a tó Balatonfüred előtti szakaszán, a Kékszalag díjkiosztóját és az utcabált szombaton 18 órától a balatonfüredi Gyógy téren rendezik.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Kékszalagot az egyik legnagyobb közösségi eseménynek nevezte a város életében, amely meghatározza a mindennapokat. A polgármester reményét fejezte ki, hogy csütörtökön jó szélben indul el a mezőny.

A Raiffeisen Bank már hatodik alkalommal támogatja a versenyt - mondta el Zolnai György vezérigazgató, aki az innováció fontosságára hívta fel a figyelmet.

Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója jelezte: az egyik legrégebbi támogatóként, mobilitási partnerként vannak jelen a Kékszalagon.

Fegyver Csaba, a Magyar Telekom stratégiai projektekért felelős vezetője felidézte: tavaly több mint 65 ezer ember látta közvetítésüket a streaming felületeken, és idén szeretnék ezt felülmúlni.

Hozzátette, a mesterséges intelligencia segítségével minden versenyző, aki sikeresen teljesíti a versenyt, láthatja majd a róla készült felvételeket és nyomkövető rendszerükkel a versenyútvonalukat is megtekinthetik a hajózók.

Drotár István, a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központ igazgatója a felsőoktatási intézmény, a telekommunikációs cég és a sportszövetség együttműködését méltatta, továbbá örömét fejezte ki, hogy a hétvégi Fehérszalag versenyen sikeresen tesztelték a nyomkövető rendszert.

Rózsai Rezső a KPMG vezérigazgatója a cégük által szponzorált fair play-díjról szólt, amellyel a bajtársiasságot ismerik el.

Molnár Ferenc, az Ilcsi Szépítő Füvek tulajdonosa a leégés elleni védekezés fontosságáról beszélve elmondta, a legveszélyesebb időszakban maga is szalmakalapban, hosszú ujjú felsőben vitorlázik.

Kovács Henrietta az Autistic Art Alapítvány képviseletében jelezte, hogy 2017 óta a hajókra köthető támogatói szalagokkal a vitorlázók több mint hétmillió forinttal támogatták már szervezetüket.

Szabó Sipos Barnabás színművész, "vér nagykövet" a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet, és közölte: második alkalommal rendez a vérellátó szolgálat véradást a Kékszalag idején.

A versenyzők közül Virág Flóra, a Team Kaáli kormányosa felidézte 2023-as versenyük pillanatait, majd bejelentette: idén nem indul a Kékszalagon, mert anyai örömök elé néz. Mint mondta, hiányozni fog neki a csapat, de a partról szurkol majd.

Józsa Márton, a címvédő és időrekorder MLS Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa a gyengébb szélviszonyok közt kiegyensúlyozott versenyt vár. Igyekeznek majd a maximumot kihozni a hajóból, ezt szolgálják 2021-ben indított fejlesztéseik, amelyekkel az árbocok és a komplett rig cseréjével a hajó gyengeszeles tulajdonságait javították.

Litkey Farkas tizenháromszoros Kékszalag-győztes, ötszörös világbajnok vitorlázó kiemelte: az Európa- és világbajnoki sorozatterhelés miatt kicsit más csapattal versenyez a Process Solutions hajóval. Úgy fogalmazott: a tudás és a stratégia akkor értékelődik fel, ha lassú verseny van.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja - saját korábbi eredményét tavaly megdöntve 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel -, legtöbbször, tizenháromszor pedig Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....