Kékszalag

Kékszalag - Parti programok is várják a vendégeket

2016.06.27.

- Vízi és parti programok sora várja a résztvevőket és a látogatókat a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjon július 14-én - hangzott el a Balaton-kerülő vitorlásverseny hétfői sajtótájékoztatóján.

A hagyományoknak megfelelően 9 órakor dördül el az az ágyú a balatonfüredi mólón, amely a 48. Kékszalag rajtját jelzi. Európa leghosszabb és legnépesebb regattáján hatszáz hajóra, mintegy háromezer vitorlázóra számítanak, akik között az elmúlt évekhez képest a külföldiek száma jelentősen nőhet.

Balatonfüred számos kulturális programot rendez az esemény időszakában, párhuzamosan zajlik a VinCe Balaton borfesztivál is, s a Magyar Vitorlás Szövetség a vitorlázás iránt érdeklődő közönségnek is számos látványos bemutatóval kedveskedik. Lesz éjszakai, reflektorfényes vitorlásverseny a balatonfüredi hajóállomás előtt, Audi Ultra Cup sebességi verseny a Kékszalag leggyorsabb hajóival, és bemutatkoznak a sportág utánpótlásának versenyzői valamint a vitorlás iskolák is.


- Balatonfüred és a Kékszalag neve összeforrt, hiszen innen indult útjára ez az esemény, amely, bátran állíthatjuk, ma már nemzetközi hírnévre tett szert - emelte ki Bóka István, Balatonfüred polgármestere a sajtótájékoztatón, a Vitorlás Étteremben, amelynek emeletén található az ország egyetlen vitorlás múzeuma, a Vitorlázeum.

- A Kékszalag együtt képviseli a vitorlázó tradíciókat és legújabb technológiát. Egy pályán versenyeznek az idén 120 éves Kishamis és a "foil"-ok segítségével víz felett repülő, többtestű, karbonszálas hajók - mondta Kollár Lajos, az MVSZ elnöke. A 155 kilométeres Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távon a csúcsot a Fifty-Fifty nevű kétárbocos, kéttestű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc alatt ért célba. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....