VW Haszonjárművek

Kellemes tehertétel a jubileumi darab

2016.04.05.

Újszülöttel gazdagodott igazi nagy családot szolgál a jubileumi darab, a Porsche Hungaria ötvenezredik haszonjárműve.

Négy gyermekes családot szolgál a jubileumi darab

Ha kell gyerekszoba, ha kell száguldó iroda

Olyan, mint egy hollywoodi forgatókönyv: a céltudatos szülők a negyedik gyerek érkezése előtt megrendelték a megfelelő méretű autót és az új családtag ékezésekor már fuvarra készen állt a piros VW Caddy, mely tényleg ideális és árban is optimális, mert hogy hat személyt kell és tud szállítani. Aki már próbálkozott ezzel, az tudja, hogy a biztonságos gyerekülésekkel együtt a kicsik bizony nagyobb helyet igényelnek, mint egy átlagos méretű felnőtt, hiszen egy normál kocsiba elég nehéz, némelyiknél pedig lehetetlen egymás mellé hármat bepréselni.

Ráadásul itt négy gyerek és persze a szülők, valamint a hozzájuk kapcsolódó csomagok utaztatását kellett megoldani egyetlen és takarékos autóval. Szóval nagycsaládosnak jutott a VW haszonjármű ágazatának ötvenezredik autója.

A márkaigazgató Kovács Andris a jubileum alkalmából arról is mesélt, hogy honnan is indult a kisteherautók és mikrobuszok története, miközben azt is bemutatta, hogy a gyári tartozékokkal hogyan lehet pillanatok alatt biztonságos gyerekhordozóvá varázsolni egy Multivant, mely könnyen száguldó irodává és kártyaszobává is alakítható.

Kovács András márkaigazgató és Vérten Sándor kommunikációs igazgató

Bogaras őstől származik

A Transporter őse tulajdonképen a wolfsburgi gyárban szolgáló egyszerű szállítójármű volt, mely csak a telephelyen belül közlekedett, vagyis melós transzporterként használták. Egyszerű szerkezete és léghűtéses bokszer-motorja az ugyancsak Wolfsburgban készülő Bogártól származott, ebből a kezdetleges járműből fejlődött ki a világhódító modell több nemzedéke, melyek mindegyike sikeres volt a piacon, és komoly szakmai elismeréseket szerzett. Most éppen az ötvenezres darabszámot ünnepelte a Porsche Hungaria.

Van mit ünnepelni

Nem csak ez az egyetlen alkalom az ünneplésre, hiszen idén több autótörténeti jubileum is kötődik a Volkswagen Haszonjárművekhez. Március 8-án volt a 66. évfordulója annak, hogy Wolfsburgban 1950-ben megkezdődött a T1-nek nevezett, forradalmian új felépítésű kisáruszállító, a Transporter gyártása. A hatalmas piaci siker és növekvő megrendelések következtében hat évvel később, 1956. március 8-án Hannoverben is megindították a gyártást. A márka Magyarországon is jelentős évfordulót ünnepel: a hazánkban 1991-ben bemutatkozott Volkswagen Haszonjárművek márka 25 év alatt az idén márciusra elérte az 50.000-es darabszámot.

A Porsche Hungaria T-sorozata

A T-szériája 1991-ben kezdődött és egybeforrt a Porsche Hungaria működésének pár hónappal korábbi, 1990 végi megkezdésével, amely mindjárt az első teljes évben 656 Transporter T4-est értékesített. A klasszikus modell fogadtatására jellemző, hogy egy évvel később már a T4-es eladásai tették ki a magyarországi kishaszonjármű piac 27 százalékát. Érdekesség, hogy a T3-as sorozatot 1990-ben váltó, immár elsőkerék-hajtású, önhordó acélkarosszériás T4 orrában már keresztben elhelyezett folyadékhűtéses motort építettek.

Hihetetlen, de 460 -féle változatban készült

Az egészen 2003-ig, vagyis 13 évig gyártásban lévő T4 kétféle tengelytávval, számos ajtómegoldással és összkerék-hajtással is készült. Az ezt váltó ötödik generációs Transporter már három különféle tetőmagassággal és kétféle tengelytávval jelent meg, szériában dobozos szállító, kombi és szimpla- vagy duplakabinos változatban. A sokoldalú karosszériavariáció következtében, összesen 460 változatban készülő T5-ösben vált igazán népszerűvé egy exkluzív tárgyalóbusz-változat, a Multivan és a sokoldalú és világsikerré váló California campingautó is. A T6-os sorozat 2015 őszi megjelenéséig számos rangos nemzetközi elismerést szerzett a Transporter-család. Az auto motor und sport olvasóinak kedvenc kisbuszaként például már sorozatban a kilencedik alkalommal kapta meg az Év autója címet a Multivan 2012-ben.

Sikertörténet Magyarországon is

Magyarországon szintén gyorsan kialakult egyfajta ragaszkodás a kedvező üzembentartási költségű, funkcionális és értéktartó Volkswagen haszonjárművekhez, melyek legrégebbi törzsvásárlói között olyan jelentős intézmények és vállalatok találhatók, mint például a Magyar Posta, a Honvédség és a Fővárosi Vízművek. A járművek minőségi kidolgozása és tartósan megbízható működése a magyar piac kiemelkedő szereplői közé emelte a márkát, így ma már a klasszikus Transporter mellett a Caddy, a Mixto, a TransVan, a Caravelle, a Multivan, a Crafter, az Amarok és az LT is a vállalkozások nélkülözhetetlen és kedvelt munkaeszközévé vált.

A Volkswagen Haszonjárművek értékesítése Magyarországon is sikertörténetnek tekinthető. A Porsche Hungaria 1990. októberi indulástól számítva mindössze 8 év kellett ahhoz, hogy 1998. márciusáig 10 ezer kishaszonjárművet helyezzenek forgalomba. Azonban a következő tízezer jármű értékesítésére már csak további négy évet kellett várni, ugyanis 2002 decemberében vehette át a húszezredik autót egy magyarországi vásárló. Ezután még jobban felgyorsult az értékesítés, hiszen alig két esztendő elteltével, 2005 februárjában már a 25 ezredeik VW haszonjárművet adták át a Porsche Hungariánál. A következő duplázáshoz viszont már elegendő volt tizenegy, idén márciusban ugyanis a magyarországi Volkswagen Haszonjármű-értékesítés 1990 vége óta elérte az 50 ezres darabszámot.

Széles paletta a haszonjármű kínálatban is

Az ötvenezer eladott jármű modellenkénti bontásban azt jelenti, hogy negyedévszázad alatt 16 238 Caddy, 26 626 Transporter, 2944 LT, 2726 Crafter, 1335 Amarok, 4 Taro, valamint néhány Polo- és Golf Van talált gazdára hazánkban idén márciusig.

Az jubileum darab egy cseresznyepiros Caddy Maxi Trendline 2,0 TDI DSG 102 lóerős autó, melyet négygyermekes család vett át Kovács András márkaigazgatótól, aki elmondta, hogy: „A Caddy egy rendkívül sokoldalú és praktikus jármű, ami kiváló választás egy ilyen nagycsalád számára, hiszen kiválóan alkalmazkodik a különböző élethelyzetekből adódó igényekhez. Rugalmas, gyorsan átalakítható utastér, akár hét igen kényelmes ülés, még több biztonsági rendszer és számos átgondolt rakodórekesz teszi majd még komfortosabbá a család utazását.”

Kiemelkedő eredmények a flotta eladásokban

A hazai gazdaság bővülésének egyik legjobb jelzőrendszere a haszonjárművek piacának alakulása, ahol a Volkswagenek kilencvenes évek eleje óta meghatározó szerepet töltenek be. Ezt jól jelzi például, hogy az 1991-es indulást követő első években több mint 1300 Transporter talált gazdára, 1992-ben 1796 darab, 1993-ban 1425 darab, 1994-ben pedig 1342 darab új Transportert helyeztek forgalomba Magyarországon, ez a típus adta évekig a teljes forgalom 93-95 százalékát. Az arányok a Caddy 1996-os megjelenésével változtak, mert ekkor már az a két típus adta a teljes értékesítés többségét.

Mindezekben a flotta üzleteknek is jelentős szerepe volt, mert a VW haszonjárművek mindig keresettek voltak a céges megrendeléseknél és a közbeszerzéseknél. A legnagyobb flottákat többek között a rendőrségnek, a Magyar Postának, a mentőknek, a MÁV-nak, az E-ON-nak és a Tigáznak szállította a márka.

Rekordméretű eladások Nyugat-Európában

A T-sorozat elsöprő és máig tartó világsikere nemzetközi szinten is megalapozta a Volkswagen Haszonjárművek minőségének és sokoldalú felhasználhatóságának általános elismertségét, amit a 2015-ben elért, összesen 430 ezer 800 darabos kiszállítás is fémjelez. A gyártó az idei év első két hónapjában világszerte 67 ezer járművet adott át ügyfeleinek, ami 6,7 százalékkal haladja meg a tavalyi esztendő azonos időszakának kiszállítási mennyiségét. A legfőbb piacnak számító teljes nyugat-európai régióban a márka az első két hónapban rekordméretű, kétszámjegyű, 12,3 százalékos növekedést produkált a Transporter, a Caddy, a Crafter és az Amarok modelljeinek változataival, s ez 10 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet, míg a legngayobb európai piacon, Németországban 16,4 százalékos a növekedés. A márka legfontosabb piacainak számító Franciaországban 15,7 százalékkal, Olaszországban 38,8 százalékkal, és Spanyolországban 24,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi eredményeit a VW Haszonjárművek.

A Transporter valódi hannoveri autó

Az idők során autóipari legendává váló Transporter, vagy ahogy a kisbuszt kedvelők becézték abban az időben, a Bulli léte mára egybeforrt Hannover nevével. Hatvan évvel ezelőtt, a Wolfsburg-i sikeren és a nemzetközivé szélesedő, egyre növekvő piaci keresleten felbuzdulva, Alsó-Szászország fővárosában egyetlen esztendő alatt a semmiből hoztak létre egy 1,1 millió négyzetméter alapterületű gyárat, melynek a szerelőcsarnoka abban az időben Európa legnagyobbjának számított. A letisztult, dobozszerű, ám szerethető formavilágú, korszerű műszaki alapokra épülő T1-es gyárilag háromféle felépítménnyel készült, de már az első időben karosszériaépítő és tuningcégek sokasága látta meg benne az ideális, stílusteremtő üzleti lehetőséget. A szériában platós, zárt furgon és kisbusz változatból a T2-es sorozat megérkeztéig, 1967-ig összesen 1,8 millió darabot gyártottak Németországban. A 14 ezer 500 munkást foglalkoztató hannoveri gyár a Transporter valódi anyaüzeme, eddig összesen 9,5 millió jármű került le az itteni szalagokról. Emellett ma is a világ egyik legnagyobb és legmodernebb autógyára, ahol a folyamatos fejlesztésnek hála a 3D nyomtatás és a könnyű robotok használata a gyártástechnológiában mindennapossá vált. A T-sorozat mellett ma itt készül a Volkswagen Amarok modell is.

Háromszoros Év autója győztes a T-sorozat

A Transporter a korábbi gyártási hagyományokkal szakító, az autóipar új korszakának kezdetét jelentő építési filozófiának, a műszaki megbízhatóságnak, a minőségi kidolgozásnak és a szerény fenntartási igénynek köszönhetően megalapozta a Volkswagen Haszonjárművek teljes modellkínálatának máig tartó világsikerét, amelyre méltó módon emlékeztet a 2016. évi, harmadszorra is, ezúttal is nagy fölénnyel elnyert Nemzetközi Év Kishaszonjárműve Díj (International Van of the Year). A szavazás különlegessége, hogy a gyár másik újdonsága, az új, 4. generációs Caddy a dobogó harmadik fokán tudott végezni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....