Carlos Ghosn

Kémfilmbe illően, hangszertokban csempészhették ki tokiói otthonából a volt Nissan-vezért

2020.01.03.

Továbbra sem tudni, hogyan szökött meg Japánból a pénzügyi visszaélésekkel vádolt és óvadék ellenében szabadlábra helyezett Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern korábbi elnök-vezérigazgatója. A japán sajtó szerdai jelentései szerint sehol semmilyen hivatalos nyoma nincs annak, hogy a libanoni-francia üzletember elhagyta az országot; egy híradás szerint hangszertokban csempészhették ki tokiói otthonából.

Ghosn a hét elején közleményben jelentette be, hogy Libanonban van, de arról nem árult el semmit, hogyan került oda. A japán sajtó szerint egy magánrepülőgép repült Törökországba Japán egyik regionális repülőteréről Ghosn szökése idején. Hironaka Dzsunicsiro, Ghosn japán ügyvédje azt állítja, semmit sem tudott Ghosn szökéséről, s a hír őt is megdöbbente. Tudatta azt is, hogy nem számít arra, hogy az üzletember visszatérne Japánba.

Stephen Givens jogász, a japán jog szakértője szerint az eddig ártatlanságát hangoztató Ghosn szökésével egyértelműen bűncselekményt követett el, és így már soha nem térhet vissza Japánba anélkül, hogy börtönbe kellene mennie. A szakértő szerint Ghosn így patthelyzetbe került, és élete hátralévő részében aligha hagyhatja majd el Libanont.

A tokiói körzeti bíróság visszavonta Carlos Ghosn óvadékát, így a japán hatóságok lefoglalhatják azt a 1,5 milliárd jent (mintegy 4 milliárd forintot), amelyet az üzletember óvadékként helyezett letétbe.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizetette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Libanonba érkezését bejelentő közleményében arra hivatkozott, hogy azért menekült el Japánból, mert a japán igazságszolgáltatás szerinte elfogult, eleve bűnösnek tekintették és túszul ejtették őt, alapvető emberi jogait semmibe vették, és az "igazságtalanság és üldöztetés" elől menekült el a távol-keleti országból.

Libanoni részről azt közölték, hogy Ghosn legálisan lépett be az országba, francia útlevelet és libanoni személyi okmányt mutatott fel a határon. Franciaország igyekezett tisztázni, hogy nem tudják, Ghosn hogyan használhatott francia útlevelet. A libanoni származású üzletembernek francia, libanoni és brazil útlevele is van, de elvileg a japán bíróság mindet lefoglalta.

Pénteken a török légitársaság azt közölte, "Az MNG Jet feljelentést tett légiközlekedési szolgáltatásainak törvénysértő igénybevétele miatt".

A Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség volt vezérét Törökországon át szöktették Libanonba. Az MNG Jet szerint két gépet adtak bérbe decemberben két ügyfélnek, az egyiket Dubaj-Oszaka, majd Oszaka-Isztambul útvonalra, a másikat pedig egy Isztambul-Bejrút repülőútra. A két bérleti szerződés között nem látszott összefüggés. Egyik járattal kapcsolatban sem szerepelt Ghosn neve - közölte a cég, hozzátéve, hogy a gépeket csak üzemeltetik, azok nincsenek a tulajdonában.

A vállalat az egyik alkalmazottját hibáztatja, akit a török rendőrség őrizetbe vett. Azzal vádolja, hogy önhatalmúlag járt el, és okirat-hamisítást követett el. Az MNG Jet közölte, hogy belső vizsgálatot indít, és együttműködik a szerdán hét embert, közöttük négy pilótát őrizetbe vevő rendőrséggel. A hét gyanúsított ügyében pénteken dönt a bíróság az előzetes fogva tartásról.

Libanon csütörtökön kapta meg az Interpol Ghosn ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsát.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..
2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....
2026.03.18
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi....
2026.03.18
A CUPRA elhozta a vezetés új generációs élményét az FC Barcelona edzőközpontjába, a Ciutat....
2026.03.18
A nem megfelelő vagy rossz állapotú gumiabroncs komoly biztonsági kockázatot jelenthet. A tavasz....
2026.03.18
 Matthias Müller (72) gyermekként szüleivel elmenekült Kelet-Németországból, és válságmenedzserként....
2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....