légi közlekedés

Kényszerszabadságra küldik a reptér 700 alkalmazottját

2021.04.29.

Tavaly 70 százalékkal csökkent az utasforgalom a tavalyelőtti évhez képest, az idei első negyedévben pedig 75 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi év első három hónapjához mérten.

Kényszerszabadságra küldi több mint 700 alkalmazottját a bukaresti repülőtereket üzemeltető állami vállalat, mivel a járvány idején 75 százalékkal csökkent az utasforgalom - közölte szerdán a vállalat - írja az MTI.

A társaság két repülőteret üzemeltet a Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi légi kikötőt és az Aurel Vlaicut (Baneasa), amelyet csak kisebb üzleti és magángépek használnak.

A vállalat a pénzügyi stabilizálás szükségességével indokolta a lépést. Tavaly 70 százalékkal csökkent az utasforgalom a tavalyelőtti évhez képest, az idei első negyedévben pedig 75 százalékos visszaesést jegyeztek a tavalyi év első három hónapjához mérten. A légi közlekedésben a különböző országok által bevezetett korlátozások továbbra is kiszámíthatatlanok, így a remélthez képest lassúbb ütemben fog újraindulni a légi közlekedés. Ezért vált szükségessé a költséghatékonyságot növelő intézkedések bevezetése - magyarázta a vállalat.

A vezetőség a dolgozók érdekeit képviselő szakszervezettel folytatott tárgyalásokon két változatot tűzött napirendre, az egyik a rövidített munkaidő bevezetése, a másik a dolgozók egy részének kényszerszabadságra küldése. A felek nem tudtak megállapodásra jutni, hogy melyiket alkalmazzák, ezért az igazgatótanács megbízta a vezetőséget, hogy indítsa el több mint 700 dolgozó kényszerszabadságra küldési eljárását. A vállalatnak mintegy 1500 dolgozója van.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....