Ferrari

Kereken 1000 lóerős a Ferrari legújabb roadstere

2020.11.29.

Az SF90 Spider a maranellói gyártó valaha volt leggyorsabb és legerősebb nyitott autója.

A Ferrari első konnektoros hibrid autója, az SF90 immár nyitható tetővel is létezik. A Spider a Stradale nevű kupéből ismert hajtásláncot változatlan formában kapta meg, ami azt jelenti, hogy az összteljesítmény maradt kereken 1000 lóerő, a kombinált nyomaték pedig 900 Nm.

Ez úgy jön ki, hogy a 3,9 literes, dupla turbós V8-as 780, a három villanymotor pedig összesen 220 lóerőt képes leadni. A brutálisan gyors sportkocsiban az első kerek is hajtottak, de kizárólag elektromosan, viszont akár nyomatékvektorozva is. A benzinmotor kizárólag a hátsó kereket hajtja egy nyolcfokozatú dupla kuplungos sebességváltó és elektromos vezérlésű önzáró differenciálmű közbeiktatásával.

A Ferrari hivatalos adatai szerint az SF90 Spider 2,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/h-ra, és 7 másodperc alatt 200-ra. Utóbbi adat 0,3 másodperccel marad el a fix tetős kupé idejétől, mivel a roadster verzió tömege 100 kilóval nagyobb (1670 kg) a tetőmozgató mechanizmus és az utólagos megerősítések miatt. A 340 km/h-s végsebesség nem változott. A feláras Assetto Fiorano csomag megvásárlásával 21 kilóval lehet csökkenteni az SF90 Spider tömegét, ez ugyanis a versenypályára optimalizált, állítható lengéscsillapítók mellett rengeteg szénszálas elemet is tartalmaz.

A tető nem vászonból, hanem nagyrészt alumíniumból készül, a mozgatásához mindössze 14 másodperc is elég. Nem csak a tető változott a Stradaléhoz képest, a műszerfalat előrébb hozták, az A-oszlopokat elvékonyították, a magasságot 2 centivel lecsökkentették, a szélvédőt pedig még jobban megdöntötték.

A belső tér fénypontja a 16 colos, ívelt, személyre szabható, és rengeteg adatot megjelenítő digitális műszerfal, a fejlett head up display, illetve az érintésérzékeny gombokkal ellátott kormánykerék. Mint minden új Ferrarihoz, az SF90 Spiderhez is jár a hétéves garancia és ingyenes szervizszolgáltatás. A kocsi alapára Olaszországban 473 ezer euró, azaz 170 millió forint.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..