biztosítás

Kés élén táncoló…

2015.03.23.

Már évtizedes kérdés, hogy a mai autó lesz-e öregautó, adj Isten veterán. Nap, mint nap bizonyítékok mutatják, hogy erre egyre kevesebb az esély! Mindezek mögött a technika rendkívüli összetettsége és ára áll. Ami elromlik, ez csak idő kérdése, azt nem biztos, hogy megéri megjavítani.

Hajdan voltak elnyűhetetlen autók, melyek, ha el is romlottak, a javításuk gondot sem műszakilag, sem árában nem okoztak. 20 évesek még kiválóan teljesítettek. Emlékezzünk az ősbogarakra, a Peugeot és Mercedes dízelekre, a BMW 1602-es szériára, Volvókra, az R4-es Renaultra, a Citroen Kacsára,  a Citroen Istennőire és még nagyon sok más modellre, de a Zsiguli is megérdemli, hogy a listára felvegyük.

Nem kellett javításukhoz lopott autó alkatrésze, vagy javító specialista.

A baj a mechatronikai rendszerek és az irányító agyak megjelenésével kezdődött, nagyban tetézte a javítási nehézségeket a csak arra a feladatra alkalmatlan, amire szánták immobilizer bevezetése. („Szerencsére” a „kiütése” ma már nem gond, köszönhetően a kínai hekkereknek…) A gyártó az ún. komponensvédelemmel is nehezíti a helyzetet a maga malmára hajtva a vizet. Sok esetben indokoltsága nem vitatható! A szükség nagy úr, az áthidaló megoldások megszülettek és megszületnek.

A további technikai bonyolítás azonban nem állt meg. Indokolja – mondják – a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem, a fogyasztáscsökkentés. A csúcsmodellekbe korábban bekerült technika jön lefelé a középmezőnybe, sőt még jobban alászáll. Kiemelt példa lehet a hibridtechnika, az asszisztensek sokfélesége. Radarok, kamerák adják az asszisztens technika alapját az intelligens tempomattól, a sávelhagyás figyelmeztetésen át a sávváltási veszély előjelzéséig. A nagyon sok légzsák eldurranása is totálkár gyanús. Ezek nélkül műszaki vizsgán csak irányított elnézéssel jut át az autó. Szóltunk már az korszerű fényvetőkről. Ha ezek intelligens változata – a kameratámogatású – nagyobb darabszámban megjelenik, hiba esetén milliós számlát jelent a javítás. (Talán látja ezt a gyártó is, mert átkapcsolással a vakításmentes távfény butítható, átállítható hagyományos kapcsolásos tompított/reflektor üzemre.)

Ha a gépjárművek műszaki vizsgáján valóban érvényesíthető követelmény lenne, hogy mindaz a környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági rendszer, amit az autóba építettek, az autó teljes rendszámos életében kifogástalanul kell, hogy működjön, akkor lesz itt a baj.

Amíg az autó érintetlen, ezek a szerkezetek általában működnek, élettartamuk – gondolom – a 200 ekm futást elérik.

Ha karambolos, fizet a biztosító. Ha a CASCO önrész nagy, a tulajdonos keresni fogja az „áthidaló” megoldást. Ha az avultatás is a képbe jön, a tulajdonos ezt nem fogja vállalni, a nagy összeg miatt. Egyébként is nagyon hamar eléri az autó ilyen felszereltségnél a gazdasági totálkárt.

Az autók nagyot buknak, maradványértékük jelentéktelen lesz. (Ma egy öregecske tisztán alumínium A8-as árában biztosan nem adható el.)

De nagy kár a gazdasági totálkárosokért, ezért lesz megoldás: a bontóból származó alkatrész. Akkor megoldás, ha az autó gyári jóváhagyással befogadja a szervátültetett elemeket (ez műszaki kérdés, lesz, aki megoldja). Ha kell eredetigazolás az alkatrészt illetően, már nagyobb a gond, mert a forrás jobbára egy lopott autó. A hírportálok a hibridek fokozódó lopásáról tudósítanak hazánkban is. Egyértelmű, hogy itt az alkatrész a lopás indoka.

Elsősorban a dízelek kipufogógáz tisztítása élettartam kritikus. A gyártó is nagyokat „szív” vele jótállásban, szavatosságban.

Nem lehet egyszerhasználatos egy autó, jó, amíg jó, utána megjavítani már nem éri meg, megy a bontóba. Ha igény van rá, és van, a fizetőképességhez megtaláltatnak az illeszkedő javítási megoldások. Öregebb autóknál, mert menni muszáj és a pénz meg (nagyon) kevés, a mobillá tétel, ha nem is olyan, mint a gyári új, de megoldható. És nem „okosban”!

Régebben, 15-20 éve is féltünk a technikai jövőtől, és megoldottuk a problémákat, mára túl is léptünk rajtuk.

Nem lehet egy turbót, egy automata váltót, egy CR rendszert vagy elemeit újra cserélni. Nagyobb a költsége, mint amennyit az egész autó ér.

Napjainkban is megszületnek a megmentő megoldások. Ha „magasabb szempontok” szerint nézzük, ez anyagtakarékosság, hulladékmentesség, CO2 kibocsátás csökkentés – ma erről szól a világ.

A magyar vidék jár ebben az élen. Ott nagyobb a szegénység, szükségesebb a költségkímélőbb megoldás. Világtól eldugott helyeken dolgoznak azok a specialisták, felújítók, akik a javíthatatlant (ezt a gyártó mondja) megjavítják. Együttműködnek mikronra dolgozni tudó gépműhelyekkel, hegesztő, forgácsoló mesterekkel. Kis műhelyek rejtekén csodálatos gépparkokra lelhetünk. A nyugatiak csak szájukat táthatják, hogy hidrodinamikus nyomatékváltók konverterét bontják, javítják, visszahegesztik, hogy CVT tárcsákat geometria – nem egyszerűen kúp az kérem – helyesen felújítanak. Hogy Európában talán csak nálunk tudnak HEUI-t újra tökéletessé tenni, de más dízeladagoló és injektor felújításában is élenjárók vagyunk. Hogy olyan kopáscsökkentő felületeket tudnak felrakni, mely az eredeti gyártmányon nem volt rajta. Technológiai szakértelem kell hozzá, olyan ismeretek és főleg óriási gyakorlat, mely az utóbbi évtizedekben mintha leértékelődött volna. Egy két generáció esett ki, az idősebb szakik állnak ma is a gép mellett.

Vagy, hogy vannak olyan diagnoszták, saját gyártmányú műszereikkel, akik megtalálják a hiba valódi okát, míg mások lecserélik a fél autót.

Az autójavítás, felújítás, természetesen ahol indokolt, ahol lehetséges és megéri, a cserekorszak után, visszatér. Rákényszerülünk, és ez még az emberiségnek is jó!

Kés élén táncoló…. – írtuk a címben. „Kor parancsa, kényszere” – lehet erre hivatkozni, de mégis úgy tűnik, a gyártó nem gondolja át a dolgokat. Az autó tartós fogyasztási cikk, ebben a „tartós” is fontos tényező. Fenntartható technika! Nem lehet kérdés, hogy ilyennek kell lennie. Nem lehet az a válasz, hogy vegyél újat! Ár/érték arányban legyen megjavítható! Papolunk a széndioxid kibocsátásról, miközben hatalmas, új, csere-egységeket kínálnak, melyek előállítása óriási CO2 kibocsátással jár. Árad az ésszerűtlenség. Az embernek sokszor az jut az eszébe, hogy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal.

Dr. Nagyszokolyai Iván

címzetes egyetemi docens

az Autótechnika főszerkesztője

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..