terep-rali motoros

Készenléti rendőröket vetnek be az erdei terepmotorosok ellen

2020.11.19.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata a Készenléti Rendőrség és az Országos Természetőr Egyesület tagjainak segítségével sikeresen elcsípett két terepmotorost a Börzsöny védett erdőjében a hétvégén. A motorosok a  jogszabályi tiltás ellenére a nemzeti park területén krosszoztak – közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park közösségi oldalán

Mint írják, a motorosok az intézkedés során a szokásos fordulatokkal próbáltak meg védekezni, úgy mint: „eltévedtünk”, „sosem jártunk még erre”, „megijedtünk, azért menekültünk”, stb. De aztán a helyzet kicsit elfajult, és a motorosok egy része támadólag lépett fel, míg mások menekülőre fogták a felszólítás ellenére – számolnak be az esetről. Ezért egy esetben pedig kényszerintézkedésre is szükség volt.

A bejegyzés szerint aki a természetvédelmi őrök (mint hatósági személyek) felszólításának nem tesz eleget az ugyanúgy szabálysértést követ el, mintha egy közúti ellenőrzés során nem állna meg a rendőröknek. A természetvédelmi őrszolgálat közölte, hogy a nemzeti park védett természeti területein az év minden hónapjában több ehhez hasonló közös szolgálat várható, így az illegális területhasználók (pl. erdőben motorozók, quadozók) továbbra is számíthatnak intézkedésre és bírságra.

A védett természeti területeken jogszabályok alapján tilos, illetve engedélyhez kötött a járművel történő közlekedés. A Natura 2000 hálózatba tartozó területeken is engedélyköteles a technikai jellegű sporttevékenység, álla magyar állami természetvédelem hivatalos honlapján. Eszerint akár 300 ezer forintra is büntethetők az elkapott motorosok.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....