támogatás

Két bajnok egy pályán

2017.02.11.

Az egyik autót a SEAT Műszaki Központjában fejlesztették ki, a másikat a Katalán Műszaki Egyetem hallgatói építették. Az előző a 290 lóerős, 2 literes TFSI motorral futó SEAT Leon Cupra, a másik a 108 lóerős elektro-motorral szerelt Cat09e. Ez a két autó a barcelonai versenypályán mutatta meg kvalitásait.

A Cat09e együléses vesenyautót a SEAT által támogatott Formula Student International versenyre építették, és egy év alatt készült el a műszaki egyetemisták versenyére, és a Cat09e nyerte meg a Cseh Köztársaságban sorra került verseny elektromos autó kategóriáját. Karbon szálas alaplemezre épült, végsebessége 110 km/h, hatótávolsága egy töltéssel 22 km. A spanyol gyár támogatásával egy másik barcelonai és egy terrassai egyetem hallgatói is szép eredményt értek el, mellyel bekerültek a verseny első 10 helyezettje közé.

Ez a teljesítmény természetesen elmarad a bivaly erős SEAT Leon Cupra SC vagy ST változatának erejétől, mellyel ez az autó az autósok egyik kedvence lett. A Cupra is számos elismerést gyűjtött be pályafutása során, ezek között is az egyik legkiemelkedőbb a Nürburgringen 2015 májusában elért rekordja. A Jordi Gené által kormányzott SEAT Leon Cupra akkor nyolc percen belül, 7:58:44-es idővel teljesítte a pályát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....