autósport

Két Eb cím után angol bajnok az OXXO Racing!

2016.11.07.

Hétvégén Brands Hatch-ben rendezték az angol kamionverseny bajnokság (BTRC) idei záró fordulóját. Ryan Smith, az OXXO Racing versenyzője egész éves teljesítményének köszönhetően akkora előnnyel érkezett az utolsó versenyre, hogy mindössze egyetlen pontra volt szüksége a bajnoki cím megnyeréséhez.

- Fantasztikus szezonon vagyunk túl - mondta el Ryan -, az angol bajnokság sokkal keményebb, mint az Eb, több a kamion, nagyobbak a csaták, úgyhogy nem könnyű folyamatosan jó eredményt elérni,de a csapat nagyon jó munkát végzett, a versenykamion végig kitűnően működött, nem voltak technikai problémáink, szinte mindig a győzelemért tudtam vele harcolni. Most szombaton második lettem az első futamon, ezzel megnyertem a bajnokságot, ezért szerződtem az OXXO Racing csapatához, hogy ilyen sikereket érhessünk el együtt.


Ryan a számos dobogó mellett 19 futamgyőzelmet szerzett, két hétvégén is minden futamon - a fordított mezőny végéről is - felért a dobogóra, ezért tudta ilyen nagy előnnyel nyerni a bajnokságot. - Köszönöm mindenkinek, aki hozzátett ehhez a bajnoki címhez - nyilatkozta Ryan vasárnap -, sokat dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, voltak nehéz versenyek, voltak nagyon sikeres hétvégék, dobogón álltam csapatom hazájában a Hungaroringen, nyertünk futamot az Eb-n is, a hazai bajnokságban pedig végig az élmenők között tudtunk autózni, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen évet tudhatunk magunk mögött.

- A mezőny nagyon erős volt, Dave Jenkins bajnok, Stuart Oliver tízszeres bajnok, egyszeres Európa-bajnok, Mat Summerfield négyszeres bajnok, ellenük kellett bizonyítanom, sikerült legyőznöm őket, büszke vagyok a teljesítményünkre. Ryan Smith megszerezte tehát első angol bajnoki címét, az OXXO Racing csapata pedig két Európa-bajnoki cím mellé begyűjtötte a motorsport hazájának bajnoki címét is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....