gyorsvasút

Két év múlva indul az első tramtrain Szeged és Vásárhely között

2016.06.07.

Reggel és délután 20 percenként viszi majd az utasokat Szeged és Vásárhely közt a tramtrain - az első szerelvény várhatóan 2018 első felében indul.

A vásárhelyi villamosvonal kialakítása 13,25 milliárd forintba kerül, a beruházó a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A járműbeszerzés a MÁV-START Zrt. feladata – a működtetés is a MÁV Zrt.-vel közösen –, erre 10 milliárdot költhetnek. 8 járművet vesznek. A tervezésre 855 millió forint állt rendelkezésre, az egész fejlesztést az Unió finanszírozza.

– Várom már a tramtraint, ugyanis Szegedről két éve rendszeresen járok Vásárhelyre busszal vagy autóval – közölte Papp Róbert ügyvéd a delmagyar.hu portállal. – Szegeden a belvárosban élek, vagyis biztos kipróbálom az új közlekedési formát. Lehet, hogy váltok is, ha nekem az kedvezőbb. Egyébként is szeretek vonatozni – tette hozzá.


Ez még a hagyományos. Fotó: Frank Yvette - Délmagyarország

A kivitelezés 2017-ben indulhat, és várhatóan 2018 első felében már járnak a szerelvények Vásárhely és Szeged belvárosa közt. Hódmezővásárhelyen a nagyállomáson, a Kálvin téren, a Kossuth téren, a Hősök terén, a Bartók sétányon és a Népkerti vasúti megállónál áll meg. A kishomokiak is harcolnak egy megállóért, a két város között Algyőn lehet le- és felszállni, Szegeden a Rókusi pályaudvartól az 1-es villamos vonalát követi. Vásárhelyen szempont volt, hogy a megállók biciklivel is megközelíthetők legyenek, és a kocsikon is lehet kerékpárt szállítani. A munkák az előzetes régészeti feltárással megkezdődtek.

A jelenlegi információk szerint csúcsidőben, azaz reggel és délután 20, míg napközben és este 30 percenként közlekedik majd a tramtrain. Az első járat 4 óra 34 perckor, az utolsó 21 óra 44 perckor indul mindkét végállomásról.

Több olyan vásárhelyivel is beszélgettünk, aki csak alkalmanként utazik Szegedre. Azt mondják: szívesen kipróbálnák a tramtraint, és remélik, hogy gyorsabb, kényelmesebb lesz, mint a busz. Pető Gabriella több esztendeje havonta hat-hétszer teszi meg az utat oda-vissza. Várja, hogy két év múlva felülhessen a villamos-vonatra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....