járműgyártás

Két éve vezeti a MÁV-ot a Vaslady

2014.07.09.

A közlekedési kormányzat új vezetése mérlegre teszi az állami nagyvállalatok menedzsmentjének teljesítményét, és az alapján dönt a személyi változásokról. A MÁV jelenlegi irányítóinak két évét is áttekintik.

Hóekéző MÁV-mozdony - a céget is ki kell szabadítani a műszaki és pénzügyi adósság fogságából

Nem mindig tiszta, elöregedett járművek, korszerűtlen pálya, többnyire rossz állapotú állomásépületek, gyakran előforduló műszaki hibák, emiatt sűrű késések: a magyar állami vasút nehéz körülmények között kényszerül versenyezni az utasokért, a bevételért, végül is az életben maradásért. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató a GYSEV-től vele együtt érkező vezetőtársaival nagyjából ugyanazzal a feladattal szembesült 2012 nyarán, mint az elmúlt két évtizedben minden vasúti csúcsvezető: a vasútvállalat maga előtt görgetett sok száz milliárdos pénzügyi és műszaki adósságát kell csökkenteni úgy, hogy közben a rendelkezésre álló eszközök korlátozottak, ráadásul a napi működést is folyamatosan javítani kellene.

Sikerült-e érzékelhető változást elérni az elmúlt két évben a magyar vasúton? – ezt a kérdést felteszik magukban az utasok naponta, amikor döntenek, hogy a saját autójukba vagy vonatra szállnak, de most felteszi ezt a kérdést az újjáalakult kormány, az új vezetésű Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is. A MÁV menedzsmentjének esetleges távozásáról szóló sajtóértesülések kapcsán lapunknak a tárca úgy válaszolt, hogy a napokban eredményhatékonysági elemzést készítenek a felügyeletük alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságokról. Személyi változásokra akkor lehet szükség – írták –, ha az adott cég teljesítménye az értékelés alapján a vezetői kompetencia hiánya miatt marad el az elvárttól. Az esetleges személycserékről a tárca a következő hetekben tájékoztatja a sajtót és a közvéleményt.

A MÁV helyzete ma sem sokkal könnyebb, amikor az utasokért küzd, de tény, hogy 2012-ben megfordult a korábbi folyamat, az utasszám csökkenése emelkedésbe váltott. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy európai uniós pénzből jelentős pályafelújítások kezdődtek, amelyek eredményeként a főváros délnyugati agglomerációjának vasúti szolgáltatása nagyságrendileg javult. A Székesfehérvár felől a fővárosba érkezők ma felújított pályán, alacsony padlós, légkondicionált, internetelérést is biztosító villamos motorvonatokon utazhatnak, a kelenföldi állomás a 4-es metró befejezésével vadonatúj, föld alatti utasterminált kapott, ahol az ingázók közvetlenül átszállhatnak a metróra, villamosra, autóbuszra. A Flirt motorvonatok továbbra is érkeznek, összesen 102 szolgál majd, és ha befejeződik az esztergomi vonal villamosítása, akkor a fővárosi agglomeráció jelentős részén érdemi színvonal-emelkedés várható a szolgáltatásban. A komfortot javítja, hogy nemcsak a vonatokon, de jó néhány állomáson is létesítettek szabad internetelérést, bár az utasok szerint ennek használhatósága bizonyos helyeken meglehetősen korlátozott. Annak azonban sokan örülnek, hogy a jegykiadó automaták és a mobilos, internetes jegyvásárlás elkerülhetővé teszi a sorban állást a pénztáraknál. A főváros környéki fejlesztések ugyanakkor nem feledtetik, hogy a teljes hálózat felén ma is lassújel van érvényben, hogy a regionális vonalakon a menetrend lyukas, a járművek állapota elkeserítő. Reményre adhat okot, hogy sikerrel zárultak az IC+ program prototípusainak hatósági vizsgái, így a MÁV saját gyártmányú személykocsikkal újíthatja meg járműállományát a következő években.
 

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. július 8-i számában
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....