baleset

Két halálos balesettel indult a hét, negyedórán belül érkezett a két hír

2023.07.31.

Mindössze 14 perc különbséggel jelent meg a katasztrófavédelem oldalán hétfő hajnalban az a két hír, amely olyan balesetről tudósít, amely halálos áldozatot is követelt. Az első 2 óra 10 perckor élesedett - nagyon rosszul indult a hét.

Letért az úttestről, és az árokban az oldalára borult egy nyerges vontató a 3225-ös úton, Szolnok és Besenyszög között. A balesethez a szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik egy embert kiszabadítottak a jármű alól. - Az esethez a társhatóságok is megérkeztek, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - írta az első balesetről a katsztrófavédelem.

A baleset következtében egy nő életét vesztette - közölte Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn hajnalban a police.hu oldalon. Mint írták, a pótkocsis tehergépkocsi Besenyszög felől közlekedett Szolnok irányába, és kanyarban - eddig tisztázatlan körülmények között - a sofőr lehajtott az úttestről. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését.

A Police.hu fotója a pilisszentlászlói balesetről.

Nagyon rövid időn belül történt még egy tragédia: letért az útról, majd a fák közé sodródott egy személyautó a 1116-os mellékúton, Pilisszentlászló térségében. A balesethez a fővárosi és a szentendrei hivatásos, valamint a visegrádi önkéntes tűzoltók vonultak. Az egységek az autóból feszítővágóval szabadítottak ki két embert, akiket átadtak a mentőknek. 

A balesetben a 24 éves sofőr az életét vesztette, a jármű 19 éves női utasát prdig életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészei Osztályának munkatársai vizsgálják a baleset bekövetkezésének pontos okát és a körülményeket.

Kérjük, vezessenek óvatosan!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....