autószerelés

Két járművet is tönkretett az autószerelő - értékes alaktrészeket lopott

2025.12.18.

A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint a férfi 2020-ban és 2021-ben autószerelőként dolgozott. Kistarcsán bérelt műhelyében fogadta az ügyfeleket, akiktől átvette javításra a gépkocsikat, továbbá a beszerelendő alkatrészeket vagy azok árát.

A vádlott az egyik sértettel motort vetetett és fékbetétre további pénzt kért tőle, azonban a motort nem szerelte be és az alkatrészeket sem vette meg.

A férfi a másik sértettől is pénzt kért a hibásnak mondott motor cseréjére, azonban új motort nem szerzett be, az átvett pénzt pedig elköltötte.

A szerelőnek nem volt elég, hogy a kocsikat többszöri ígéret ellenére sem javította meg, azokból még a bennük lévő jó alkatrészeket - így például generátort, katalizátort, lámpát, rádiót, hengerfejeket, magasnyomású szivattyút, turbót - is kiszerelte, majd a működésképtelenné vált autókat a szerelőműhely előtt hagyta, ahonnan a sértettek szállíttatták el azokat.

A vádlott összesen csaknem 1 millió 300 ezer forint kárt okozott a sértetteknek - írták. A Gödöllői Járási Ügyészség a férfit sikkasztás bűntettével és annak vétségével vádolja, vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását, valamint az okozott kár megtérítését indítványozza.

Az ügyben a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....