Volvo

Két új kompakt tanulmányt mutatott be a Volvo

2016.05.29.

Az egyik kocsi az V40, a másik az XC40 előképének tekinthető, villanymotor mindkettőben van.

A Volvo az új kompakt modellcsaládjából adott ízelítőt a 40.1 és a 40.2 tanulmányok bemutatásával. Előbbi XC40 néven már jövőre gyártásba kerül Belgiumban, de valószínűleg a másik tanulmány által megelőlegezett következő V40-esre sem kell majd sokkal többet várni.

Mindkét kocsi a Volvo vadonatúj, kis és kompakt modellek számára fejlesztett CMA platformra épül, amelyet eleve úgy terveztek közösen a tulajdonos Geely-vel, hogy elektromos és hibrid hajtásláncokat is be tudjanak fogadni a hagyományos benzines és dízel változatok mellett.

A 40.2 tanulmányból lesz az XC40, amit többek között az új, szintén első-vagy összkerékhajtású BMW X1 vetélytársának szánnak. Ebben a SUV tanulmányban egy Twin Engine konnektoros hibrid hajtáslánc kapott helyet, melyben a turbós benzinmotor háromhengeres és 1,5 literes, a villanymotor pedig a duplakuplungos váltóba van integrálva. A rendszer összteljesítménye 250 lóerő, a tisztán elektromos hatótáv 50 kilométer.

A 40.1 tanulmány az alacsonyabb, normál építésű következő generációs V40-est vetíti előre, amely az Audi A3-asnak, a BMW 1-esnek és a Mercedes A-osztálynak jelent majd konkurenciát. Ebben a tanulmányautóban tisztán elektromos hajtáslánc dolgozik, amiről csak annyit árultak el, hogy a hatótávja eléri a 350 kilométert.

Az új kompakt modellekkel a Volvo el akarja érni, hogy a jelenlegi 500 ezerről évi 800 ezerre növelje az eladásait világszerte.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....