Generali

Kétpercenként egy káreset – 114 ezer forint az átlagos kár a Generálinál

2014.01.10.

A Generali Biztosító 2013-ban több mint 300 ezer káresetet regisztrált, 35 milliárdos értékben – gépjárműkárokra 12,5 milliárd forintot fizettek ki.

Az előző évekhez hasonlóan tavaly is a vagyonkárok voltak mind darabszámban, mind értékben a listavezetők. Közülük is kiemelkedtek a lakáskárok, hiszen az összes eset kétharmadát tették ki. A területi különbségeket figyelembe véve az átlagosnál több káreset történt Budapesten, Pest megyében, Győr-Moson-Sopronban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében. A Generali Biztosító adataiból az is kiderült, hogy továbbra is Budapest számít az ország „legveszélyesebb” területének, hiszen a legtöbb kategóriában egy főre vetítve is itt volt a legmagasabb a káresetek száma, illetve értéke.

A Generali Biztosítóhoz 2013-ban bejelentett 300 ezer fölötti káreset háromnegyede volt vagyoni eredetű, összesen 21 milliárd forint értékben. A vagyonkárok közül mind darabszám, mind érték szempontjából kiemelkedtek az egyéni lakás- és társasházi biztosításokkal kapcsolatosak: közel 210 ezer alkalommal térített a biztosító, 9,5 milliárdos összértéket megközelítően. A legtöbb lakáskár Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, illetve Baranya megyében történt.


Gépjármű-károkból 45 ezer történt a Generalinál

Gépjármű-károkból – a kgfb és casco biztosításokat együttesen vizsgálva – összesen közel 45 ezer történt a Generalinál, melyek értéke meghaladta a 12,5 milliárd forintot. A legtöbb gondot az ütközéses, koccanásos balesetek okozták, de számos műszaki hibáról és rongálásról is érkezett bejelentés főként Budapestről és Pest megyéből, de Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén is a veszélyesebbek közé tartoztak az elmúlt évben. Az egész ország területén egyre gyakoribbak a vad- és háziállat által okozott károk is: a biztosító egyik ügyfele például egy erdő melletti úton éjszaka vaddisznókat próbált kikerülni, amikor frontálisan ütközött a szemben, szabályosan közlekedő autóssal.

Az élet-, baleset- és egészségbiztosítások területén megközelítőleg 31 ezer káresetet regisztrált a Generali, összesen 1,8 milliárdos értékben. A legtöbb baleset a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Csongrád megyében történt. A leggyakoribb károk még mindig a csonttörés.

– A társaságunkhoz érkezett több mint 300 ezer bejelentés azt jelenti, hogy nagyjából kétpercenként történik egy káresemény a biztosító ügyfeleivel. Annak érdekében, hogy a kárrendezés is gyors és gördülékeny lehessen, a háttérben komoly erőket mozgósítunk ezen a fronton is. Közel kétszáz kárszakértővel és 1500 szerződött autószervizzel dolgozunk együtt, illetve a piacon egyedülálló innovációként egy olyan szakipari szervizhálózatot építettünk ki, akik kiváló minőségű munkájukkal segítik a károk gyors elhárítását, munkájukra pedig garanciát vállalnak. Mindezt annak érdekében, hogy a bejelentetett károkat a lehető leghatékonyabban tudjuk rendezni. A kárbejelentések jelentős része már a bejelentés napján a kárrendezésben illetékes munkatárshoz kerül, és az egyszerűbb, telefonon rendezhető kárügyek háromnegyede már két nap alatt lezárul. Célunk, hogy 2014-ben is a lehető legmagasabb szinten tudjuk kiszolgálni az ügyfeleket akkor is, ha ez az esetszám tovább nőne. Meggyőződésem, hogy erre minden szempontból adottak a feltételeink – mondta Szikszai József, a Generali Biztosító vagyon- kárrendezési igazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....
2026.01.17
Hazánkban is kapható már a Renault 4 E-Tech electric. Kipróbáltuk az Év Zöldautója 2026 díjra....
2026.01.17
A világbajnokság mezőnyéből elsőként a Red Bull-csoport mutatta be 2026-os Forma-1-es autóinak....
2026.01.17
A tartós hideg, a havazás, valamint a fagyás és olvadás váltakozása miatt megemelt kapacitással....