Huawei
Amikor április közepén bemutatták a Huawei és a JAC koprodukciójában készült autót, a helyi szaksajtó úgy saccolta, hogy hatalmas méretű, ultraluxus szedán ára egy és másfél millió jüan (47-70 mFti) között fog változni a modifikációtól és felszereltségtől függően. Ehhez képest az Maextro S800 alapmodelljének ára 708 ezer jüan (33 mFt) lett, és a legdrágább változat kerül egymillióba.
Mindez azért érdekes, hogy maga a gyártó a Maybach versenytársaként mutatta be a luxusautót, márpedig a Mercedes-Benz Maybach S-osztály ára Kínában 1468 ezer jüannál (69 mF) kezdődik. Vagyis a kínai versenytárs kétszer olcsóbb, holott ugyanúgy el van látva a luxus minden kellékével, a műszaki adottságokról nem is beszélve.
S attól is hangos a kínai szaksajtó, hogy egy hét leforgása alatt 3600 rendelés érkezet a méregdrága autóra, amely kiszállítása augusztusban kezdődik. Egyelőre csak Kínában fogják forgalmazni a két vállalat által alapított HIMA (Harmony Intelligent Mobility Alliance) autós szövetség kereskedelmi hálózatán keresztül. A Huawei és a JAC havi 8,3 ezer, évi százezer modell eladását vette tervbe, és ehhez külön üzemcsarnokot épített, ahol gyártani fogják az autót.
Az árdifferenciából és a startnál tapasztalható keresletből meg lehet jósolni, hogyan alakul az eredeti Maybach sorsa a kínai piacon. S szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a Maybachnak és a Maextrónak van ott még egy riválisa, mégpedig a Yangwang U7 modell.
Az ultraluxus kivitelben készült Maextro 5,48 méter hosszú, két méter széles és 1,53 méter magas, tengelytávja pedig 3,37 m. Vagyis hatalmas hosszához képest igen lapos. A kéttónusú karosszéria és a nagy méretű ezüst kerekek kölcsönöznek az autónak exkluzivitást. A hátsó rész fastback dizájnt kapott, integrált hátsó fényforrásokkal, kozmikus tetőelemekkel. Az autó tud sofőr nélkül parkolni, a hátsótengely-kormányzásnak köszönhetően pedig átlós mozgásra, úgynevezett rákjárásra is képes, ami útakadályok elkerülésénél és parkolásnál is jól jöhet.
A Maextro S800 tisztán elektromos változata kétmotoros rendszert kínál 523 lóerős teljesítménnyel, 95 kWh-s akkumulátorral, és 702 kilométeres hatótávolsággal. A hatótávnövelt EREV változatot kétféle hajtáslánccal kínálják: a kétmotoros 530 és a hárommotoros 852 lóerős teljesítménnyel. A 1,5 literes, áramgenerátorként működő belsőégésű motor 154 lóerős teljesítményt nyújt, párban állítja elő az energiát a 65 kWh-s akkumulátorral, amely 365-400 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot biztosít.
Az enteriőr a kifinomultság és csúcselegancia szerves nexusáról tanúskodik, és felfedezhetők benne a Rolls-Royce ecsetvonásai is. Az utastérben három képernyős rendszer van, amely a head-up kijelzővel együtt egységes információs felületet alkot.
A jármű belsejét jól megmunkált természetes anyagok gazdagítják, minden ülés – inkább fotel - személyre szabottan állítható, lábtámasszal, vizuális, audió- és érintési funkciókkal, különféle érzékelők nyújtotta szolgáltatásokkal. Jelentős hangsúly került a hátul ülők kényelmére, külön panorámatető, vetítővászon, összecsukható asztalok, hűtőrekeszek teszik teljessé az utazás élményét, s a gombnyomásra sötétíthetőablakok. A hátsó ajtó kartámaszain levehető vezérlőpanel van a zérógravitációs ülések mozgatására, fel- és lehajtására, a négyzónás klímaberendezés, valamit az ülésfűtés-, szellőztetést- és masszázsfunkciók szabályozására. Az audiórendszere 43 hangszóróból áll, amelyek csúcsteljesítménye meghaladja a 2,9 ezer wattot!
A luxus kiemelkedő kelléke a hátsó középkonzol, amelyhez lehajtható alumínium kisasztal csatlakozik hideg és melegíthetó pohártartókkal, megspékelve vezeték nélküli töltővel, hűtőrekesszel ujjlenyomatos széffel, de innen lehet érintésre elsötétíteni a teret.