M1-es autópálya

Kevesebb kátyú, több dugó az M1-es sztrádán

2018.03.12.

Mától a lokális javítások mellett már a nagyfelületű burkolatjavítási munkák is elkezdődhetnek az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán – írta közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a 46-48-as kilométerszelvények között március 12-én elindulhatnak a nagyfelületű burkolatjavítási munkák, melyek során a külső sávot lezárják. Az ehhez hasonló beavatkozások a tervek szerint március 19-től a Budapest felé vezető oldalon is elkezdődnek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében leszögezte: mindent megtesznek azért, hogy a rendelkezésre álló valamennyi erőforrással és országos átcsoportosítással a lehető legnagyobb volumenben végezhessenek javítási munkákat. A lokális és nagyfelületű javítási munkák mellett néhány héten belül a Hegyeshalom felé vezető oldalon, Biatorbágy térségében 2,5 kilométeres szakaszon, majd a Herceghalom-Bicske vonalon további 11,75 kilométeres szakaszon lesznek teljes körű sávfelújítási munkák.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a javítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság. Az M1-es autópálya nagy forgalma miatt a terelések ideje alatt torlódás várható, ezért az autósoknak még utazás előtt érdemes a munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről tájékozódniuk a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....