Űrkutatás

Kiállításon mutatják be a Rosetta űrmissziót Darmstadtban

2017.05.15.

- A történelmi jelentőségű Rosetta űrmissziónak szentel kiállítást a Hesseni Tartományi Múzeum. A Rosetta - Europas Kometenjäger (Rosetta - Európa üstökösvadásza) című kiállításon öt hónapon át lesz látható többek között a Rosetta űrszonda, a Philae minilabor, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös és az Ariane 5 hordozórakéta modellje.

A tárlaton 480 négyzetméteren több mint ötven kiállítási tárgyat mutatnak be péntektől október 8-ig. Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökös (67P/C-G) magja körül, és közelről kezdte vizsgálni a mag felszínét, gáz- és poranyagát, a napszél és az üstökös kölcsönhatását. Novemberben a Philae leszállóegység landolt az üstökösmag felszínén, és csaknem hatvan órán keresztül végzett ott méréseket. 2016 szeptemberében maga az anyaszonda is előre eltervezett módon leszállt az üstökösmag kijelölt területére, és ezzel véget ért a felfedező célú űrprogram.


A Rosetta által gyűjtött adatok segítségével a tudósok jobban megérthetik, hogyan alakult ki a Föld és a többi bolygó. A misszió számos történelmi jelentőségű eredményt ért el: először állt pályára üstökös körül egy űrjármű, nem csak elszáguldott mellette, valamint először ért talajt üstökös felszínén egy leszállóegység.

A Rosetta volt az első misszió, amelyik kizárólag napenergiával hajtva túljutott a Naprendszer külső aszteroidaövén. Sikerült az üstökös felszínére küldeni a száz kilogrammos, mosógépméretű leszállóegységet, a Philae-t 2014 novemberében, ami nagy jelentőségű eredmény a precíziós űrutazásban. Végül olyan árnyékos helyen állapodott meg, ahol napelemei nem tudtak többé újratöltődni. A Rosetta kulcsfontosságú szerves vegyületeket azonosított az üstökösön, támogatva azt az elméletet, hogy az élet építőköveit hajdan ezek az égitestek szállíthatták a Földre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél....
2026.07.20
Ennyien mondták el a véleményüket az illegális utcai versenyzés visszaszorításáról, a kirívó....
2026.07.20
A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival....
2026.07.20
A liguriai Imperia hat parkolóját egyetlen, központi rendszerbe fűzték össze, miután a....
2026.07.20
A baleset az M1-es autópálya felé vezető oldalon Dunaharasztinál történt - közölte a....
2026.07.20
Végéhez közeledik a megújult MOL Bubi próbaüzeme, amely lehetővé tette, hogy a BKK valódi....
2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....
2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....