Japán

Kicsit papírforma, de ez a modell lett Japánban az Év Autója

2023.12.08.

Elsöprő fölénnyel választotta meg az év autójának a Japan Car of the Year (JOCTY) zsűrije az ötödik generációs Toyota Priust. Az ikonikus hibrid nem először állhatott a dobogó legfelső fokára.

Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója (Japan Car of the Year, JCOTY) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait képviselő szakemberek tíz döntős modell közül választják ki az Év Autóját. Emellett különdíjban részesül az év legjobb import autója, az év formaterve, továbbá az év technológiája.

A 2023/2024-es szavazáson két Toyota: az új generációs Prius, valamint a szintén vadonatúj Vellfire/ Aphard buszlimuzinpáros is bekerült a döntőbe, ám végül az idén huszonhatodik évét betöltő hibrid szedán diadalmaskodott, elnyerve az abszolút elsőséget, azaz a Japán Év Autója címet.

A díj átvételekor Oja Szatoki, a Prius-program főmérnöke egy érdekes belső történetet osztott meg hallgatóságával: mint elmondta, ennek a Priusnak valójában már nem lett volna szabad megszületnie. Tojoda Akio, aki akkor még vezérigazgatóként állt a vállalat élén, úgy vélte, az egykori kategóriateremtő hibrid már betöltötte a küldetését, nincs szükség új generációs modellre, az akkori, negyedik széria pedig taxiként élhetne tovább. Szatoki-szan és munkatársai azonban hittek a Priusban, és a felsőbb akarattal dacolva teljes mértékben újraalkották azt. Így született meg az összes elődjénél magával ragadóbb megjelenésű, fejlettebb műszaki tartalmú, biztonságosabb és nagyobb tudású ötödik kiadás.

Talán soha nem fogjuk megtudni, Tojoda Akio csupán a provokatív ösztönzés eszközével élt, vagy valóban elengedte volna-e a Prius kezét. Az mindenesetre tény, hogy az előzmények dacára – vagy talán épp azok eredményeként – olyan autót fejlesztett a Toyota, amely aztán magabiztosan győzött a Japán Év Autója versenyen. A JCOTY szavazásán minden egyes zsűritag 16 pont sorsáról dönthet; ezeket az általa legjobbnak vélt három modell között kell szétosztania. A szavazatok összeszámlálásakor kiderült, hogy az ötödik generációs Toyota Prius messze több (360) voksot kapott, mint a második (150) és harmadik (100) helyezett együttesen.

A JCOTY zsűrije számára nem ismeretlen a Prius: az elmúlt negyed évszázad során az összes generációjával találkoztak. Az első szériát az 1997/98-as szavazáson, míg a harmadikat 2009/2010-ben választották meg Japán Év Autójának. 2017-ben a Prius az összesített második lett, az akkor bemutatott, negyedik Prius PHEV ugyanakkor az Év legjobb innovációjának járó kitüntetésben részesült, míg a Prius modellszéria huszadik születésnapján életműdíjat kapott a JCOTY zsűrijétől.

Fotók: Jcoty.org, Toyota

Ami a cégcsoport más típusait illeti, ezek az évek során számtalanszor térhettek haza aranyéremmel. 1981/82-ben a Toyota Soarer, 1984/85-ben a Toyota MR2, 1989/90-ben a Toyota Celsior (azaz a Lexus LS400) bizonyult a japán piac legjobb újdonságának. 1998/99-ben a Toyota Altezza (Lexus IS), egy évre rá a Toyota Vitz/Plats/Fun Cargo modellcsalád (amelyet Európában Yarisként, illetve Yaris Versóként ismertünk) diadalmaskodott. A 2006/07-es szavazáson a Lexus LS460, 2008/09-ben a Toyota iQ mikroautó, majd 2019-ben a Toyota RAV4 nyerte el a zsűri tetszését.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..
2026.06.08
A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és....
2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....