elismerések
A program 2022-es európai indítását követően egyre több személygépjármű- és motorkerékpár-kereskedést vontak be a márka döntéshozói, 2024-ben már nem kevesebb, mint 63 győztest avattak, illetve soroltak a nagyon ajánlott kategóriába.
A Yūshū-rendszer felismeri és elismeri a kereskedői teljesítményt, amelyet a Honda Customer Satisfaction Index (H-CSI) segít értékelni. A kezdeményezés célja, hogy „meghallják a vásárlók hangját”, ezáltal a lehető legmagasabb szinten szolgálhassák ki az ügyfelek igényeit.

Fotó: Honda
Érdekesség, hogy 2025-ben egy új, izgalmas kategóriában is győztest hirdet a márka. Ezt a díjat az értékesítés és az aftersales, azaz a vevőszolgálat területén tanúsított kiválóságért ítélik oda a Honda döntéshozói, a díjat pedig a vadonatúj díjkiosztó gálán adják át.
Hans de Jaeger, a Honda Motor Europe vezető alelnöke így nyilatkozott: „Igazán lelkesítő élmény a Yūshū harmadik évének eredményeit böngészni, s látni, hogy mennyi értéket adtak át kereskedéseink az európai vásárlóknak az elmúlt 12 hónapban. A Hondánál a vevő áll a középpontban, és elkötelezett, szakmailag felkészült kereskedéseink szavatolják a pozitív ügyfélélményt, illetve a hosszan tartó vásárlói elégedettséget. Elismerési rendszerünk továbbra is összekapcsolja és inspirálja kereskedőinket, ilyenformán azon célunk elérését is elősegíti, hogy kimagasló ügyfélelégedettséget érjünk el. A 2024-es év győzteseinek és nagyon ajánlott kereskedéseinek egyaránt gratulálok, már várom, hogy 2025-ben ezekre a sikerekre építkezhessünk.”
A Yūshū japánul kiválóságot jelent, így azon kereskedések kaphatják meg, amelyek valóban sok „Általános elégedettség”-pontot szereznek, továbbá erősen elkötelezettek és azonosulnak a Honda kedvező árakat, kiváló minőséget és maximális vevőelégedettséget előtérbe helyező, világszerte képviselt gondolkodásmódjával.
A háromszoros Yūshū díj-győztes Honda Garage Lavrysen (Laakdal, Belgium) képviselője elmondta: „Több mint 60 éve, 1963 óta vagyunk a belga Honda-kereskedőhálózat tagjai, családi vállalkozásunkat már a harmadik nemzedék viszi előre. Így aztán vásárlóink többségét gyermekkorától ismerjük, és egészen addig segítjük a közlekedésben, míg be nem fejezi az autóvezetést. Mindig is arra törekedtünk, hogy napról napra a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk. Baráti, sőt már-már családi a viszony ügyfeleinkkel, alighanem ennek köszönhető, hogy 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is elhódítottuk a Yūshū díjat.”
Alább olvasható a Yūshū díj 2024-es győzteseinek listája minden országból.
Az aftersales-, azaz vevőszolgálat-kategória győztesei:
|
Személygépkocsi |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Honda Garage Lavrysen |
Belgium |
Laakdal |
|
Garage Reichenbach AG |
Svájc |
Hedingen |
|
STYX CAR |
Csehország |
Kolín |
|
Autohaus Günther Wagner |
Németország |
Rheinfelden/Baden |
|
Honda Glejbjerg Aps |
Dánia |
Glejbjerg |
|
Styl Auto |
Spanyolország |
Barcelona |
|
Garage Du Centre |
Franciaország |
Valence |
|
Honda Éles |
Magyarország |
Budapest |
|
CARELLI & BUSSOLA |
Olaszország |
Pisa |
|
Autobedrijf Van den Akker BV |
Hollandia |
Veghel |
|
Bjørdal Bil AS |
Norvégia |
Ørsta |
|
Honda Reco |
Lengyelország |
Opatówek |
|
Rosenholtz verkstad AB |
Svédország |
Stockholm |
|
Zona Prešov |
Szlovákia |
Prešov |
|
Ewens of Cornhill |
Egyesült Királyság |
Cornhill |
|
Motorkerékpár |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Motorrad-Centrum Lütjenburg |
Németország |
Lütjenburg |
|
Ikono Motorbike Getafe |
Spanyolország |
Getafe Madrid |
|
Choron Motos JRLG |
Franciaország |
Párizs |
|
LEOPOLDO NARDINI & C.SAS |
Olaszország |
Velletri |
|
Lousãmotos |
Portugália |
Lousã |
|
J.S.Gedge |
Egyesült Királyság |
Pevensey |
Az aftersales-, azaz vevőszolgálat-kategória nagyon ajánlott díjazottai:
|
Személygépkocsi |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Zollhaus Automobile AG |
Svájc |
Thun |
|
Bilforum Herning A/S |
Dánia |
Herning |
|
Motor Excel Murcia |
Spanyolország |
Murcia |
|
Espace Grand Sud |
Franciaország |
Gap |
|
Honda Szallerbeck |
Magyarország |
Budapest |
|
CAR LINE DI CAR POINT |
Olaszország |
Udine |
|
Autosalg AS |
Norvégia |
Bergen |
|
Honda Kolaczek |
Lengyelország |
Wieliczka |
|
Rogers Bilfirma |
Svédország |
Simrishamn |
|
Lusta Motor |
Szlovákia |
Banská Bystrica |
|
Motorkerékpár |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Elinga Motor, S.L. |
Spanyolország |
Jaén |
|
Gouss Moto |
Franciaország |
Goussainville |
|
DV MOTO S.R.L |
Olaszország |
Róma |
|
S2R |
Portugália |
Portalegre |
Értékesítési győztesek:
|
Személygépkocsi |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Lavrysen |
Belgium |
Eindhout |
|
Garage Werner Blunier AG |
Svájc |
Bern |
|
STYX CAR |
Csehország |
Kolín |
|
Autohaus H P Becker GmbH |
Németország |
Rockenhausen |
|
Bilforum Herning AS |
Dánia |
Herning |
|
Styl Auto |
Spanyolország |
Barcelona |
|
Ets CAVALLARI |
Franciaország |
Cannes |
|
Honda Tóth |
Magyarország |
Szolnok |
|
DECAR |
Olaszország |
Cinisello Balsamo (MI) |
|
Van den Akker Veghel |
Hollandia |
Veghel |
|
Haugaland Bilsenter AS |
Norvégia |
Haugesund |
|
Honda Park |
Lengyelország |
Łódź |
|
Autopunkten |
Svédország |
Stockholm |
|
Ewens of Cornhill |
Egyesült Királyság |
Cornhill |
|
Stan Palmer Honda |
Egyesült Királyság |
Cockermouth |
|
Motorkerékpár |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Moto Kraft GmbH |
Németország |
Neustadt an der Donau |
|
Moto Selection |
Franciaország |
Quimper |
|
C. & C. Moto Srl |
Olaszország |
Alatri (FR) |
|
Belle Vue Motors |
Egyesült Királyság |
Southend-on-Sea |
Az értékesítési kategória nagyon ajánlott díjazottai:
|
Személygépkocsi |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
Ost |
Belgium |
Wetteren |
|
Honda Automobile Zürich |
Svájc |
Zürich |
|
FRANCE AUTO |
Franciaország |
Montpellier |
|
Honda Tipp Autó |
Magyarország |
Debrecen |
|
ECLETTICA |
Olaszország |
Savona |
|
Welman Alkmaar |
Hollandia |
Alkmaar |
|
Żagiel Auto |
Lengyelország |
Lublin |
|
Motorkerékpár |
||
|
Győztes |
Térség |
Cím |
|
CB 77 by Gauvin Moto |
Franciaország |
Pontault-Combault |
|
Motorbike |
Olaszország |
San Salvo |