ICDP

Kihívóra talált a Mobile.de?

2019.05.08.

Aki nagyjából tisztában van a használtautó-ipar sajátosságaival, vagy valaha vett autót külföldről, minden bizonnyal jól ismeri a Mobile.de szolgáltatását. Ez a német használautó.hu, ami a német használtautó-piac 55%-át lefedi, azaz több mint minden második eladott autó rajtuk keresztül kerül értékesítésre. Azonban a gyártók régóta elégedetlenek vele és zavarja őket az a fajta monopóliumszerű hatalom, ami az oldal kezében van. Ismerjük meg a Mobile új kihívóját, a HeyCar-t!

Az ICDP vezetői a negyedéves találkozók során mindig lehetőséget biztosítanak egy-egy feltörekvő és ígéretes autóipari startup számára, hogy megmutassák magukat. Így volt ez tavasszal is Berlinben, ahol a helyi HeyCar vezetője mutatta be vállalkozását.

A HeyCar új kezdeményezés, 2017-ben indult, jelenleg 100 alkalmazottal dolgoznak. Az alapelv ugyanaz, mint a legtöbb hasonló vállalkozásnál, annyi különbséggel, hogy esetükben minden autó átesik egy előzetes vizsgálaton, méghozzá annak köszönhetően, hogy elsősorban kereskedések használt autót közvetítik ki az érdeklődők számára, azok pedig egyébként is átnézik az autót értékesítés előtt.

De miért szeretik jobban a gyártók és a kereskedők a HeyCar-t? A válasz inkább abban rejlik, hogy miért nem szeretik a Mobile-t! Utóbbi bevétele az oldalon megtalálható autóhirdetésekből származik, minden egyes hirdetés pénzbe kerül, így akkor is számláznak, ha az autó nem rajtuk keresztül kerül értékesítésre. Ezzel szemben az új kezdeményezés a sikeres tranzakciók után küldi a számlát, ha az autót nem az ő ügyfelük veszi meg, nem is kérnek pénzt a hirdetésért.

A gyártók ki is fejezték tetszésüket az alapítók számára, az oldal indulása után nem sokkal a Volkswagen és a Daimler is több millió eurót fektetett a cégbe, de rajtuk kívül természetesen az összes Németországban aktív gyártó használt modelljei elérhetőek.

A kereskedők is boldogak, ami a számokból is látszik: kevesebb mint két év alatt több, mint 3.700 kereskedés csatlakozott az oldaloz. Felhasználók tekintetében is igen impozáns eredményt értek el, már 2 millió felhasználó felett járnak és a sikerrátájuk is 50% körüli, ami kimagasló eredmény.

Persze ez még sehol sincs a Mobile.de méreteihez képest, de egy két éves kezdeményezéstől nem is várhatjuk, hogy ennyi idő alatt letarolja a piacot. A gyártók támogatásával a hátuk mögött pedig minden esélyük meg van rá, hogy kihívást jelentsenek a Mobile és az Autoscout24 számára. A versenyhelyzet pedig mindig a fogyasztónak jó, így idővel előfordulhat, hogy a magyarok is a HeyCar-on választják ki a következő használt német prémiumautójukat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....
2026.01.16
Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa....
2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....
2026.01.16
Az Ethiopian Airlines megkezdte annak az építkezését, amely a hivatalos adatok szerint Afrika....
2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2026.01.15
A BMW Group teljesítménye bővült tavaly globálisan az autóipari kihívások közepette, az európai....
2026.01.15
A Brüsszeli Autószalonon a Mazda leleplezte legújabb elektromos újdonságát, a CX-6e modellt. ..
2026.01.15
Az autósoknál a svéd Mattias Ekström volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszán,....
2026.01.15
20 év, húsz őshonos facsemete elültetése Kiss Norbi hétszeres Európa bajnok autóversenyző kápolnai....