nyári csúcsforgalom

Kilométeres dugók alakultak ki az európai főutakon

2019.07.28.

Ismét milliók indultak el a tengerpartok irányába, miközben a keleti vendégmunkások hazafelé igyekeznek a nyugati tagállamokból. A helyzetet tovább rontja, hogy  több schengeni belső határon is ellenőrzik az autósokat, így sokszor ott is várni kell, ahol néhány éve szinte fékezés nélkül át lehetett jutni – számolt be az M1 Híradója.

Péntek óta nagy a forgalom a legtöbb autópályán. Nagyon sok, főként a balkáni országokból származó vendégmunkás indult hazafelé nyári szabadságára, de sok német is inkább Szlovéniába vagy a horvát tengerpartra megy idén nyaralni.

Az osztrák-szlovén határon az ausztriai oldalon 11 kilométeres torlódás volt szombat délelőtt. Ekkorra ért oda a német és az osztrák nyaralók többsége. Órákig tartott, amíg átjutottak Szlovéniába, és az csak az egyik átkelő, és az egyik dugó volt a sok közül, ami rájuk várt. Kastelnél, az isztriai szlovén-horvát határon egy órát is kellett várni az átjutásra. A legtöbben azonban tudják, hogy ez a hétvége a három kiemelt időszak egyike, így felkészülve indulnak el.

A macelji határnál, szintén Szlovénia és Horvátország között már jóval erősebb a forgalom, és a várakozás is hosszabb. A több kilométeres torlódáson legalább több mint egy órába telik átvergődni. Aki a határon átjut, nem sokáig élvezheti a sztráda előnyeit. 80 kilométerrel délebbre, a luckoi fizetőkapunál ismét araszolnia kell.

A tervek szerint 2022-ig még így marad, azután a horvát autópályák is átállnak az elektronikus rendszerre, így akkor megszűnnek majd a fizetőkapuk.

A legrosszabb talán azoknak, akik alig karnyújtásnyira vannak a jól megérdemelt pihenéstől. A KRK szigetre vezető hídon is hatalmas a dugó. A nyaralók ugyan már látják a tengert, érzik az illatát, és alig várják, hogy megmártózzanak benne. A forgalom miatt azonban még órákig csak álmodoznak a felfrissülésről.

A maximális várakozási idő meghaladhatja akár a három órát is, de a rendőrség szerint a hajnali órákban ennél sokkal rosszabb is volt a helyzet, akkor ugyanez a várakozási idő a négy óra hosszát is meghaladhatta.

A röszkei átkelőnél több kilométeres kocsisor torlódott fel nem csupán az autópályán lévő átkelőnél, de a kisebb közúti átkelőknél is, ahol akár 2 órát is kellett várakozni. A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások miatt volt ilyen a helyzet a kilépő oldalon. A déli, kora délutáni órákra javult valamit a helyzet, egy órára csökkent az átjutási idő.

A rendőrség ismét arra kéri az autósokat, hgy indulás előtt akár a police.hu honlapon, akár a mobilalkalmazáson keresztül tájékozódjanak a határátkelők forgalmáról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.12
A Ferrarit vezető Charles Leclerc autózta a leggyorsabb köridőt a bahreini Szahírban csütörtökön, a....
2026.02.12
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.02.12
Új vezetői struktúrával folytatja működését a BYD Magyarország; a vállalat regionális....
2026.02.12
Nem kellenek az újabb gyárak. ..
2026.02.12
Egy baleset és egy lerobbant teherautó miatt alakult ki két nagy dugó az M1-ás körgyűrűn – írta az....
2026.02.12
Stílusos kialakításával és kompakt külső méreteivel a Mercedes-Benz Marco Polo a tökéletes....
2026.02.12
Több mint tíz éve eltűnt autót emeltek ki a napokban a Dunából Paks térségében; az autó utasterében....
2026.02.12
A Ford Ügyfélszolgálati Osztályának (Ford Customer Service Division) kezdeményezése nyomán akár 25....
2026.02.12
A Birmingham melletti üzemben negyed évszázada kezdődött meg az erőforrások sorozatgyártása. ..
2026.02.12
Az új MINI Countryman alapmodell megjelenésével több mint egymillió forintos árelőnnyel válik....