villamosítás

Kínában az eladott új autók harmada elektromos és hibrid lesz az idén

2023.05.17.

Kína már most is uralja az elektromos és hibrid járművek piacát, és az idén eladandó autók akár egyharmada is ebbe a kategóriába tartozhat.

Kínában mintegy kétszáz, villamos autót gyártó vállalat működik, és a világ legnépesebb országa egyben a világ legnagyobb elektromosjármű-piacával rendelkezik. Az előrejelzések szerint az új villamoshajtású járművek (EV) értékesítése Kínában azidén eléri a kilencmilliót, míg az új autók teljes piaca várhatóan három százalékkal, 27,6 millióra nő.

A hibrid és elektromos járművek árának zuhanása Kínában az ilyen járművek iránti kereslet növekedéséhez vezetett. A Tesla az év elején árcsökkentésekkel irányította magára a figyelmet, példáját pedig más gyártók követték, s ezzel az elektromos járművek megfizethetőbbé váltak a kínai vásárlók számára. Ez a középkategóriás elektromos járművek gyors terjedését eredményezte. Korábban ezt a piacot a drága luxusautók, valamint az olcsóbb kivitelű járművek uralták.

Autópiaci elemzők szerint a kínai autóeladások három értékszegmensre oszthatók. Az elektromos autók jelenleg mindegyik szegmensben az eladások legalább 15 százalékát teszik ki, a 14 900 és 22 350 dollár közötti árszegmensben pedig több mint 37 százalékos a részesedésük, ráadásul a szakértők az elektromos járművek iránti kereslet gyors növekedésével számolnak az idén ebben az árkategóriában.

Kína a többi országhoz képest jelentős előnyre tett szert az elektromos járművek piacán, ami a kínai akkumulátorgyártók dominanciájának tudható be. A kínai akkumulátorgyártók a globális piac 70 százalékát uralják. Ez előnyhöz juttatja a helyi járműgyártókat a versenytársakkal szemben.

Emellett Kína továbbra is erőteljesen fejleszti az elektromos járműipart, előrejelzések szerint az értékesítés ebben a kategóriában tovább fog növekedni. A középáras elektromos járművek iránti erős kereslet pedig új távlatokat nyit a helyi autógyártók előtt.

Alig hét év leforgása alatt, 2016 óta több mint 50 új autógyár jelent meg Kínában, így a kínai fogyasztók 99 különböző márka közül választhatnak. A kínai autóipar nagy és nagyon fiatal, az autók csaknem hatvan százaléka tízévesnél fiatalabb.

 Kína a világ legnagyobb személygépkocsi-piaca. Tavalya globális autóeladások közel 32 százalékát adta, ami megegyezett az Egyesült Államok, India, Japán és Németország együttes autóértékesítésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....