BMW iX3

Kínában készül az elektromos BMW iX3

2020.09.13.

A BMW bemutatta elektromos szabadidő-autóját. Az iX3 akár 460 kilométeres hatótávra is képes. A SUV-ot Kínában gyártják, az ötödik generációs eDrive technológiával szerelik.

Az X3-as modellcsaládon belül immáron benzines, dízel, plug-in hibrid és tisztán elektromos variáns is rendelhető. Az iX3 elsődleges ismertetőjegye, hogy az első hűtőmaszk majdnem teljesen zárt a jobb légellenállás érdekében, illetve ugyanilyen megfontolásból a felnik is vadonatújak.

A BMW új aero kerekei 15%-kal könnyebbek elődjeiknél, és elsőként az iX3-ason tűnnek fel. Alumínium alapra kerül az akár egyéni színösszeállítású műanyag takaróelem, amely azzal, hogy csökkenti a turbulenciát, mérsékli a légellenállást. Az új kerekek az i4-re is felkerülnek majd.

A beltér öt embernek továbbra is kellemesen tágas, mivel a nagyfeszültségű akkumulátort egészen a padlólemez aljába építették a mérnökök. A BMW Live Cockpit Professional a BMW Maps felhőalapú navigációs rendszerével és a BMW Intelligens Személyi Asszisztens is része az alapárnak.

A BMW iX3 ötödik generációs eDrive technológiájában az elektromotor, a sebességváltó és a hajtóelektronika egy házba került. Az elektromotor szinkronmotorhoz hasonlóan működik, ritka földfém használata nélkül. A 286 lóerő és a 400 Nm a hátsó kerekeket hajtja, a százas sprint 6,8 másodperc, a végsebesség 180 km/óra.

A rekuperáció növelése érdekében a ‘B’ vezetési módban akár egyetlen pedállal kontrollálhatjuk a sebességet. A gázelvételnél a rendszer fog nagyobb mértékben lassítani, vagyis mi egyetlen pedál állásának változtatásával érhetünk el lassulást vagy gyorsulást is. A hőpumpát is a hatékonyabb vezetéshez igazították. A tapadást segítő rendszer új, a tömegközéppont alacsony, magyarul minden adott a dinamikus vezetéshez. Szintén alapáras az adaptív felfüggesztés elektromosan kontrollált lengéscsillapítással.

A 400 V-os akkumulátor 188 prizmatikus cellából épül fel, energiatartalma 80 kWh (+30%), amelyből 74 használható fel. A WLTP ciklus szerint mérve egészen 460 kilométerig terjed az iX3 hatótávja. Egy- és háromfázisú töltés is lehetséges 11 kW-ig. A töltési kapacitás 150 kW DC gyorstöltőnél, ahol üresről nyolcvan százalékos állapotra 34 perc alatt tankolható a szabadidő-autó.

A BMW Töltőkártya révén 450 ezer töltőállomás érhető el a felhasználók számára – a töltés megtervezésében segítségünkre van a navigációs rendszer, amely révén elkerülhetjük, hogy lemerüljünk.

Idén Kínában kezd a modell, majd Shenyangból később több piacra is exportálják a BMW Brilliance Automotive vegyesvállalat székhelyén készülő iX3-ast.

Forrás: 
www.springerprofessional.de

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....