hajózás

Kínai konténerhajó haladt át elsőként a kiszélesített Panama-csatornán 

2016.06.27.

A kínai hajót számos vontatóhajó húzta a panamai fővárostól 80 kilométerre északra lévő Colón tartománybeli Agua Clara melletti új zsilipcsatornába.

- Kínai konténerhajó "avatta fel" a kiszélesített Panama-csatornát, elsőként áthaladva rajta vasárnap. A mintegy 5,25 milliárd dolláros projektet hivatalosan a 48,2 méter széles és 300 méter hosszú, kínai tulajdonban álló, több mint 9000 konténert szállító Cosco Shipping Panama nevű konténerhajó áthaladásával avatták fel.


A Cosco Shipping Panama egyike azoknak a modern óriás-konténerhajóknak, amelyek mostantól használhatják ezt a vízi utat. Az új zsilipcsatornákon a korábbi árumennyiség háromszorosát szállító hajók is átkelhetnek. A kínai hajót számos vontatóhajó húzta a panamai fővárostól 80 kilométerre északra lévő Colón tartománybeli Agua Clara melletti új zsilipcsatornába. Több ezer panamai gyűlt össze még pirkadat előtt, hogy láthassa a kiszélesített csatorna felavatását. Nemzeti lobogókat lengettek, mialatt zenekar játszott.

- Ez az az útvonal, amely egyesíti a világot - jelentette ki Juan Carlos Varela panamai elnök. Az építési munkálatok elhúzódása és a sztrájkok miatt nagyjából kétéves késéssel pénteken átadott, kiszélesített vízi útvonal megduplázza majd a Panama-csatorna kapacitását. Ugyanakkor az átadás olyan időszakban történt, amikor az olajárak csökkenése miatt megcsappant a globális hajózási forgalom, illetve a kínai gazdasági növekedés lelassult, márpedig Kína számít a Panama-csatorna második legnagyobb használójának.


Az 1999. december 31-én az Egyesült Államoktól panamai tulajdonba került 77,1 kilométer hosszú, mesterséges vízi úton évente 14 ezer (naponta átlagosan 35-40) jármű halad át. Becslések szerint a Panama-csatornán keresztül bonyolódik a világ tengeri kereskedelmének nagyjából 6 százaléka. Az ezredforduló óta a Panama-csatorna mintegy 10 milliárd dollár közvetlen bevételt jelentett a közép-amerikai államnak, és az ország hazai össztermékének (GDP) mintegy 40 százaléka származik belőle. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.02
Az ország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszere épülhet meg hamarosan Pozsony közelében....
2026.05.02
A Harley-Davidson bejelentette, hogy 2026-ban új európai partnerségre lép a Jeep márkával, ezzel....
2026.05.02
Amint visszavonták az elektromos autók után járó szövetségi támogatást, visszaesett az amerikai....
2026.05.02
A Condor német légitársaság csütörtökön ünneplte az új Budapest–Frankfurt járatának elindítását. A....
2026.05.02
A közelmúltban különleges unboxing eseménynek lehettek tanúi a Soproni Egyetem munkatársai, hiszen ....
2026.05.02
 Mindössze néhány órával azután, hogy megkapta a jogosítványát, egy tinédzser autóbalesetet....
2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....