kínai autók

Kínai vetélytársat kap Európában a Volkswagen Golf

2014.01.16.

A Genfi Autószalonon mutatják be a Qoros 3 ferdehátú változatát.


A márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó, ötajtós Qoros 3-al a 2007-ben alapított kínai gyár fiatalabb vevőket szeretne megszólítani, mint a tavaly óta kapható négyajtóssal. Formailag nincs nagy különbség a kettő között, azt leszámítva, hogy a ferdehátú újdonság eltérő hűtőmaszkot, első lökhárítót és hátsó lámpákat kapott, és, hogy a hátsó túlnyúlása rövidebb 177 mm-rel. Azonban még így is 4438 mm a Qoros 3 hossza – ez nagynak számít a kompaktok között –, és a tengelytávja sem csökkent a szedánhoz képest, ezért hihetőnek tűnik a gyár állítása, hogy az egyik legtágasabb autó lesz a kategóriájában.

Kétféle 1,6-os benzinmotorral indul majd a forgalmazás, a szívó 124, a turbós 154 lóerős. Előbbi 11,6, utóbbi 9,7 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az autót. Alapáron hatfokozatú kézi váltó jár, felárért hatfokozatú duplakuplungos váltó is rendelhető.

A sajtóanyagból az derül ki, hogy a kínai gyártó a kedvező ár mellett a fejlett elektronikai szolgáltatásokkal is próbál majd vevőket szerezni, a Qoros 3-ban lesz például mobiltelefon dokkoló és nyolc colos érintőképernyő is, amelyet úgy kell majd használni, mint az okostelefonok kijelzőjét. A felhő alapú QorosQloud szolgáltatás a harmadik generációs mobil interneten alapul, és olyan dolgokra lehet használni, mint az online járműátvizsgálás, a navigációs rendszer tudásának kibővítése, vagy a közösségi oldalak használata.

A Qoros 3 szedán nemrég a 2013-as év legbiztonságosabb autójának választotta az EuroNCAP, valószínűleg a ferdehátú is hasonlóan jól szerepel majd a törésteszten.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....