Vonatbaleset

A kisklott szerelvény útvonalán egy órája újraindult a vonatközlekedés

2020.08.23.

Helyreállították a korábban megrongálódott vasúti pályát, így vasárnap 14 órától újraindul a vonatközlekedés a Budapest-Dombóvár-Pécs vonalon Szakály-Hőgyész és Kurd között - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint a vonalon már nem kell pótlóbuszokkal utazni, visszaáll az alapmenetrend.

A Tolna megyei vasúti szakaszon Dúzsnál augusztus 16-án siklott ki egy tehervonat három kocsija, amelyek közül kettő a sínek mellé dőlt, egy pedig az ágyazatba süllyedt. A balesetben a vasúti pálya mintegy 300 méter hosszan megrongálódott.

A baleset miatt Szakály-Hőgyész és Kurd állomás között szünetelt a vasúti közlekedés, az utasokat pótlóbuszok szállították. Emiatt a pécsi vonalon és a csatlakozó mellékvonalakon is jelentősen megnövekedett az utazási idő.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a helyreállítás során először a vasúti pályatesten maradt kisiklott kocsiból fejtették át a cementrakományt egy másik járműbe. Ezután a kocsit vasúti daruval a sínekre emelték és bevontatták Szakály-Hőgyész állomásra. Utána kezdték el a sérült vasúti pályaelemek bontását, majd beépítették az új sínszálakat, valamint a zúzottkő-ágyazatot is kicserélték.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....