Eger

Kiss Norbi is részt vesz az egri Borszalonon

2023.12.27.

Immáron ötszörös Európa bajnokként vesz részt a megújult egri Borszalonon Kiss Norbert autóversenyző, aki nem is tagadja: kedvesével, Mártival együtt nagy rajongói az egri borvidék nedűinek, ráadásul Norbi több egri borásszal is baráti viszonyt ápol.

  - Valóban elfogadtam a megtisztelő meghívást a megújuló egri Borszalonba, így december 29-én pénteken,  este hattól, kedvesemmel, Mártival mi is ott leszünk a Brodway Monkey-ban, amit étteremként, koncért helyszínként  már eddig is nagyon kedveltünk - fogalmazott a hétszeres magyar bajnok, szimulátor világbajnok, aki nemrégiben Max Verstappennel ünnepelte újabb Európa bajnoki győzelmét.            Norbi elmondta: szinte már haza jár Egerbe és Heves Vármegyébe, hiszen kápolnai állatmenhelye, a Macskaárvaház, és évről- évre egyre több barát ad gyakori okot arra, hogy ide látogasson. 

-Azt remélem, a Borszalon arra is alkalmas lesz, hogy számos olyan emberrel koccintsak, ès mondjak köszönetet, akik idén is önzetlenül segítették állat és természet védő munkánkat.  

Norbi elárulta: az Ostoros Családi Pincészet, a Gál Tibor Pincészet, a St Andrea, a Bolyki Pincészet, valamint Gecse István Debrői borai a kedvencei, de bízik abban, hogy a Borszalon alkalmat ad újabb különleges egri és környékbeli termelők borainak kóstolására is. 

- Ilyenkor, szezonon kívül még egy autóversenyző is borozhat egy kicsit - mondja mosolyogva, bár hozzáteszi: januártól több komoly nemzetközi szimulátor versenyen is elindul, amivel szezonon kívül is formában tartja magát.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....