Párizs

Kitiltják Párizsból az öreg autókat

2016.06.18.

A párizsi városvezetés új megoldási javaslattal állt elő a szmog csökkentésére.

Párizs már egy jó ideje szenved a jelentős szmogtól, amit a nagy forgalom mellett annak is köszönhet, hogy az útjain többségben vannak a dízel autók. A városvezetés már sok módszert megpróbált a légszennyezés csökkentésére, a dízelek kitiltásától a Cmapsy-Elysée havi egy vasárnapon történő autótlanításán át a teljesen autómentes napok bevezetéséig.

A Le Monde c. lap arról számolt be, hogy a városvezetés nemrég egy újabb rendeletet hozott: az 1997 előtt regisztrált személyautókat és a 2000 előtt regisztrált motorkerékpárokat fogják kitiltani a belvárosból, idén július 1-jétől kezdve (a buszokat és nagy teherautókat már egy éve kitiltották).

A lépés a járművek 10 százalékát érinti. Aki megszegi a tilalmat, 35 euróra fogják bírságolni, január 1-től pedig már 78 euróra.

Ezzel párhuzamosan az autókat a kibocsátásuk szerint hat kategóriába osztják, a különböző osztályokat színes matricával jelölik. Ennek segítségével jobban meg lehet majd szűrni a francia fővárosban közlekedő autókat.

Az embargó az évek múlásával egyre szigorúbb lesz, 2020-ban már csak a 2011 után regisztrált autók mehetnek majd be Párizsba. A tiltás ellenzői szerint megint a kis jövedelműeket sújtják az új intézkedéssel.

Az apró szemű, finom részecskék évente 42 ezer francia ember haláláért felelősek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint, a Francia Szenátus meg arról számolt be, hogy tavaly 100 milliárd euróba került a légszennyezés a városnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....