Genfi Autószalon

Kombi tanulmánnyal érkezik Genfbe az Audi

2015.02.14.

A Prologue Avant a tavaly ősszel bemutatott Prologue nagyobb csomagtartójú változata.

Az Audi kiadott pár hivatalos grafikát a márciusi Genfi Autószalonra készülő Prologue Avant tanulmányautóról. A tavalyi Prologue bemutatásakor az Audi már hangsúlyozta, hogy ennek a tanulmánynak a formanyelve jelenik majd meg a következő generációs A6-oson, A7-esen és A8-ason. A mostani koncepcióautó azt bizonyítja, hogy a német autógyártó új kombi modelljei is hasonló dizájnt fognak kapni.

Mark Lichte, az Audi formatervezési igazgatója már tavaly elárulta, hogy a Prologue minden eleme megjelenik majd az Audi jövőbeni típusain, az első ilyen modell a 2016-ban érkező következő A8-as lesz.

A tanulmányautó hatalmas, hatszögletű hűtőmaszkját két ledes fényszóró fogja közre, az első lökhárítóban lévő légbeömlők meglepően nagyok. Hátul a két hatalmas kipufogó mellett a diszkrét tetőszpojler mutatja a Prologue Avant sportosságát.

Valószínűleg a kombi nem lesz kisebb a négyajtós Prologue-nál, amely 5,1 méter hosszú karosszériával rendelkezett. Vélhetően a 4,0 literes, 600 lóerős turbófeltöltésű V8-as és a Quattro hajtáslánc is változatlanul kerül át az Avantba, de elképelhető hibrid hajtás beépítése is.

Belül az elegáns, letisztult vonalvezetésű műszerfal is megmarad, a középen lévő, nagyméretű OLED érintőképernyőn az autó szinte minden funkciója kezelhető, ami nincs összefüggésben a vezetéssel. A nagy képernyőn kívül a vezetőnek fontos információk és a multimédia rendszer külön képernyőt kapnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....