Opel Astra

Kombiként is befutott az új Opel Astra

2021.12.07.

Nehéz lesz eldönteni, hogy a francia vagy a német változata vonzóbb a Stellantis kompakt kombijának. Mindenesetre nem a csomagtartó kapacitásán fog múlni.

Ami a Peugeot 308-nak az SW, az az Opel Astrának az ST, azaz Sports Tourer. Nem maradunk kombi változat nélkül az Opel Astra legfrissebb, már Stellantis égisz alatt készülő generációja során sem. Nagyszerűen működik a német márka új dizájnvonala hosszabb faron is, rengeteg éles töréssel, de alapvetően letisztult lemezekkel. 4,6 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,4 méter magas lesz az új Astra kombi, és mi sem mutatja szoros rokonságát a 308-hoz, hogy pontosan ugyanakkora, 608 literes csomagtartót rejt széles hátsójában, ami ülésdöntéssel 1634 literre is bővíthető.

Valószínű, hogy ugyanazokat a hajtásláncokat kapja majd meg, mint a hatchback változat, köztük az 1,2 literes háromhengeres benzinmotorokkal, illetve az 1,5 literes négyhengeressel. Jó eséllyel az 1,6 literes plug-in hibrid hajtásokat is beépítik majd, 178 és 222 lóerős változatokban, amik 548 literesre csorbíthatják a csomagtér kapacitást. Ma már elmaradhatatlan a 10-colos érintőképernyő is, ahogy a kombiknál a mozgatható dupla csomagtér padló is alapvetés. A sportosabb vásárlóknak elérhető lesz GS Line változat is. Árazásáról 2022 elején tudhatunk majd meg részleteket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....