járműgyártás

Komoly-e a Mercedes bővítési szándéka Kecskeméten?

2015.06.13.

Kétségbe vonta a portfolio.hu elemzése, hogy valóban közelebb lenne a megvalósuláshoz a Mercedes gyár bővítése, mint korábban volt. A magyar külügy szerint komoly tárgyalások zajlanak a témában a kormány és a Daimler között.

A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal – nyilatkozta a minap Stuttgartban a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Magyar Levente a Daimler AG beruházásokért felelős vezetőjével folytatott megbeszéléséről elmondta, hogy a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető társaság a kapacitásának bővítését és technológiájának fejlesztését is mérlegeli. A több fázisból álló beruházásról "komoly tárgyalások zajlanak" - mondta az államtitkár.

Büszkék lehetünk rá, ez tényleg Made in Hungary. A további terjeszkedést mérlegelik a Daimlernél

Csakhogy Thomas Geier, a kecskeméti üzem igazgatója közelmúltban adott interjút a portfolio.hu portálnak, abban pedig azt mondta, hogy „a Daimler AG jellemzően ott gyárt járműveket, ahol azoknak piaca van, jelenleg a legfontosabb piacunk Észak-Amerika, Európa és Ázsia. Utóbbi, azon belül Kína hatalmas piac, ráadásul gyorsan növekednek az eladások, így ott is érdemes jelen lennünk. Ha Európát nézzük, akkor talán nem annyira erőteljes a növekedés, mint az Egyesült Államokban vagy Ázsiában. Nyilvánvalóan ezért merült fel a Daimler vezetésében a kérdés, hogy a sok piac közül hol érdemes befektetni és beruházni.

Az elérhető kedvezmények, támogatások ugyanis nem mutatnak nagy különbséget az egyes kontinensek között, alapvetően nem ez a legfontosabb szempont, amikor mexikói vagy magyarországi beruházások között kell döntenünk. Nem ez a mérvadó, hanem sokkal inkább az, hogy rendelkezésre áll-e képzett és elhivatott munkaerő. Sajnos azt kell, hogy mondjam, még nem eléggé kiforrott a magyarországi szakképzési rendszer, részben ezért döntöttünk úgy, hogy német mintára mi is elindítunk egy képzési rendszert.”

A porfolio.hu mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a Daimler vezetése továbbra is csupán mérlegeli a kecskeméti gyár bővítését – noha a hely rendelkezésre áll – de nem dönt róla, miképpen ez eddig sem történt meg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....