hazai járműállomány

Komoly mérföldkő közelében a hazai e-autós flotta

2025.12.14.

Valamikor mostanában áll munkába a százezredik tisztán elektromos gépkocsi, a teljes klímabarát flotta a múlt hónap végére 98 660 darabot számlált, decemberben kevesebb mint 1400 gépjárműnek kell zöld rendszámot kapnia ahhoz, hogy még idén százezer fölé nőjön az állomány - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook bejegyzésében.

A tájékoztatás szerint 2025-ben egyedül csak januárban maradt kétezer alatti a havi bővülés, minden jel arra mutat tehát, hogy az év végéig átlépik az első hatszámjegyű mérföldkövet. A zöldflotta gyarapodása 2020 eleje óta már mintegy tizenháromszoros. A tiszta és csendes gépkocsik száma 2024 elejéhez képest megduplázódott Magyarországon. Novemberben a tisztán elektromos személyautókból forgalomba állt a kilencvenezredik - írták a bejegyzésben.

Hozzátették, a kereslet látványos élénkülését a vállalati e-autó program is hajtja. A hazai gazdasági társaságok járművenként akár 4 millió forintot kaphatnak tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz megvásárlásához.

A lehetőség megemelt 40 milliárd forintos keretösszeggel, február 26-ig meghosszabbított benyújtási határidővel vehető igénybe - hívták fel a figyelmet.

Az elektromos gépkocsik terjedésével tavalyelőtt csökkenőbe fordult a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból. A zöldautók használata mérsékli a helyi levegőszennyezést és zajterhelést. Üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint a hagyományos hajtású járműveké - hangsúlyozták a bejegyzésben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....