konferencia

Konferencia: Követeléskezelés és fogyasztóvédelem

2013.10.30.

A hazai autóértékesítési adatok ugyan pozitív irányba mozdultak, ám a jövőben is fontos kérdés, hogy milyen hitel és lízing segítségével juthatnak hozzá a vásárlók a legegyszerűbben a kívánt termékekhez. Nincs ez másképp az autópiacon sem. Legyen szó közületi vagy magánszemélyekről, a vásárlók többnyire ezekhez az eszközökhöz nyúlnak, hogy meg tudják venni gépjárművüket. Ezért az autópiac szereplői számára is fontos, hogy naprakészek és jól informált legyenek a hitelek és a lízing jogi szabályozása területén, így nem csak segíteni tudjanak vevőiknek a választásban, hanem saját vállalkozásnál a kockázatokat is hatékonyabban kezelhetik.

Az elkövetkező időben számos változást fognak bevezetni, illetve több olyan szabály is már élesben vizsgázik, amely ebben a szektorban érintettek számára is fontos, többek között ezen módosítások adtak okot arra, hogy az mfor.hu követeléskezelés és fogyasztóvédelem témában konferenciát szervezzen. Hogy melyek ezek a változások, arról kaphatnak többek között információt azok, akik részt vesznek a II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencián, november 14-én.

Jelentkezzen konferenciánkra, ha érdekli a téma!(http://konferenciak.mfor.hu/konferenciak/Fogyasztovedelem_koveteleskezeles.)

Az eseménynek aktualitást ad egyebek mellett a PSZÁF MNB-be történt integrálása, mely az eddigi felügyeleti rendszert is módosítja. De az autópiac szempontjából még ennél is érdekesebb probléma, hogy hogyan módosul a fedezetlen követelések kezelésének gyakorlata.

A prezentációk során a magáncsőd intézményéről és a deviza alapú hitelek esetleges érvénytelenségeinek jogkövetkezményeiről, valamint az ítélkezési gyakorlat menetéről is lehet majd hallani.

A konferencia időpontja: 2013. november 14.

A rendezvényen az Autós Nagykoalíció tagjai, illetve az autósszektor olvasói kedvezményes részvételi díjért vehetnek részt, melyet az alábbi linken érvényesíthetnek: http://konferenciak.mfor.hu/regisztracio/autoszektor/90.html

További információk és jelentkezés: http://konferenciak.mfor.hu/konferenciak/Fogyasztovedelem_koveteleskezeles.html

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.22
Könnyen lehet, hogy a Geely sorozatgyártásba küldi tanulmányát, amely a világ első olyan SUV-ja....
2026.03.22
Költségek és határidő. ..
2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....