hibrid autó

Konnektoros hibrid áruszállítókat próbál ki London

2017.01.20.

A Ford több millió font költségvetésű projektjének célja a levegőminőség javítása a brit fővárosban.

A Londoni Közlekedési Vállalat (Transport of London) által támogatott projekt lényege, hogy a kiválasztott tesztelők 12 hónapon át 20 darab új plug-in hibrid (PHEV) járművet használnak, amelyek a városi útszakaszok nagy részén tisztán elektromos hajtással is közlekednek, miközben felhasználóik árut szállítanak, vagy karbantartási munkákat végeznek.

Londonban a haszongépjárművek 280 000 fuvart, azaz közel 13 millió kilométert teljesítenek egy-egy tipikus hétköznapon. E munka 75 százalékát a csúcsforgalom idején végzik a kisáruszállítók, és ilyenkor London belvárosában óránként több mint 7000 ilyen jármű közlekedik.

A Ford 20 darab PHEV Transitot biztosít egy sor különféle helyi haszongépjármű-flottaüzemeltető – köztük a Londoni Közlekedési Vállalat – számára, hogy kiderüljön, milyen mértékben járulnak hozzá az ilyen autók a légszennyezés csökkentéséhez, és hogyan javítják a flottaüzemeltetők gazdasági mutatóit a zsúfolt nagyvárosi forgalomban.

A londoni kísérlethez szánt Transit Custom PHEV modelleket kifejezetten arra tervezték, hogy tisztán elektromos hajtással, nulla károsanyag-kibocsátással tehessék meg a városi utak nagy részét, a hosszabb távú fuvarok során pedig takarékos belsőégésű motorjuk hajtja az autókat. A Ford az első tömeggyártó, amely PHEV-technológiát kínál az áruszállító-piac ezen szegmensében. A 20 darab Transit Custom PHEV modellből álló kísérleti flotta kifejlesztését 4,7 millió angol fonttal támogatta a Fejlett Hajtásmód Központ.

A tesztautó-flottát úgy osztják szét, hogy a felhasználók között minden olyan tipikus vállalkozás szerepeljen, amelyek a városi forgalomban végzik napi munkájukat. A tesztautókban a Ford telematikai rendszere gyűjt majd adatokat a járművek működtetéséről és környezeti teljesítményéről, s az információk feldolgozása után érthetőbbé válik, hogyan használhatók ki maximálisan az elektromos hajtás előnyei.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....
2026.02.06
A rendőrök a DELTA Program keretében egy debreceni autókereskedés bezáratására intézkedtek - írja a....
2026.02.06
Nemzetbiztonsági veszély fenyeget?   ..
2026.02.06
A CATL és a Changan Automobile a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral....
2026.02.06
Miért mondják ránk emberekre, hogy kíváncsi természetűek vagyunk? Nos, a mai napig keressük az örök....
2026.02.06
A Nagykátai Járási Ügyészség több rendbeli minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt....
2026.02.06
A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a....
2026.02.06
A Toyota prémiummárkája története legjobb eladási eredményét produkálta 2025-ben, és a dinamikus....
2026.02.06
A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - írja....