Közlekdésfejlesztés

A kormány határozatot hozott a "gyorsút" útkategória bevezetéséről

2015.10.31.

A kormány határozatot hozott a "gyorsút" gyorsforgalmiút-kategória bevezetéséről - az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlöny pénteki számában tették közzé.

A határozat leszögezi: a kormány egyetért az új gyorsforgalmiút-kategória bevezetésének szükségességével, a kitűzött közútfejlesztési célok elérése érdekében. Ennek alapján a nemzeti fejlesztési miniszternek - az érintett miniszterek bevonásával - gondoskodnia kell az új gyorsforgalmiút-kategóriára vonatkozó jogszabályi és műszaki környezet kialakításáról. A határozat szükségesnek tartja viszont, hogy például a "gyorsút" mellett is megépüljön a vadvédelmi kerítés; a "gyorsút" megépítésekor a szintbeli kereszteződések között a legkisebb távolság 15 kilométer lehet; a szintbeli kereszteződésekben pedig a jelzőlámpás forgalomszabályozás az elsődleges.

A "gyorsút" tervezésekor a terveket úgy kell elkészíteni, hogy a "gyorsutat" magasabb gyorsforgalmiút-kategóriára - autóúttá, autópályává - lehessen fejleszteni. Felkéri a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy vizsgálja meg, a gyorsforgalmiút-fejlesztéseknél mely esetekben alkalmazható az új úttípus. Ott, ahol erre lehetőség van, az előkészítést haladéktalanul kezdjék meg. A jogszabályi és a műszaki környezet módosulását követően pedig az új gyorsforgalmiút-kategóriának megfelelő, meglévő úthálózati elemeket sorolják át ebbe a kategóriába.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....
2026.04.06
Időkapszulát helyeztek el a Győri Járműipari Tudásközpont leendő helyszínén, a Széchenyi István....
2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....