Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Környezetbarát közlekedési eszközök - kinek higgyünk?

2021.05.16.

Elektromos robogó vagy metró? Hibrid autó vagy városi autóbusz? Nem könnyű eldönteni, melyik közlekedési forma a zöldebb, főleg, ha jármű teljes életciklusához kapcsolódó összes károsanyag-kibocsátást figyelembe vesszük.Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjainak mai részében azt boncolgatjuk,  melyik közlekedési forma mennyire környezetbarát.

Amikor csak lehet, Tóbiás és Balambér olyan közlekedési eszközt választ, ami a legpraktikusabb és a leginkább környezetbarát a céljuk eléréséhez. Ha például a pár kilométerre lévő játszótérre mennek, akkor autó helyett biciklire pattannak, és így is majdnem ugyanolyan gyorsan megérkeznek. Közben a tekeréssel jót tesznek az egészségüknek és a környezetet is óvják. Persze ők sem mindenhová bringával indulnak el: ha messzebbre utaznak, például nyaralni, akkor igyekeznek vonattal menni, esetleg autóval, és kerülik a leginkább környezetszennyező repülést. Mert egyáltalán nem mindegy, mivel és milyen gyakran utazunk.

Melyik a zöldebb közlekedési forma?

Nem csak a jármű kibocsátása számít

A közlekedés miatt került a légtérbe az üvegházhatású gázok negyede, a fejlettebb országokban pedig akár a 30 százaléka. Azt könnyen el lehet dönteni, hogy a gyaloglás vagy a motorozás a környezetbarátabb közlekedési forma. De vajon az elektromos autó vagy a vonatozás a zöldebb választás? Erre már nem is olyan könnyű válaszolni, igaz? Főleg akkor, ha nemcsak az utazás közben kibocsátott káros anyagot hasonlítjuk össze, hanem számításba vesszük a jármű teljes életciklusát, a használatát valamint a használatával járó egyéb dolgokat. Sokkal több mindenről van szó, mint gondolnád: 

  • Gyártás és ártalmatlanítás: A jármű legyártásával, majd élettartamának lejárta után az ártalmatlanításával járó károsanyag-kibocsátás.
  • Infrastruktúra: Az adott jármű használatához szükséges útpályák és kiegészítő létesítmények megépítésével járó kibocsátás. Autók esetében például az utak, parkolók, hidak és alagutak tartoznak ide; vasútnál a síneket, hidakat és alagutakat jelenti; míg a légi közlekedésnél a repülőtereket veszik figyelembe. 
  • Karbantartás: Minden olyan teendő, amely a jármű forgalomban tartásához szükséges. Például gumicsere az autóknál, vonatoknál a meghibásodott alkatrészek cseréje. Elektromos járműveknél nem ide, hanem a gyártáshoz sorolták az akkumulátorok cseréjét. 
  • A használat közvetlen hatása: A jármű üzemeltetésével járó közvetlen környezeti hatás. A kipufogócsövön távozó káros anyagoktól kezdve a kopó fékbetéteken át a kerekek kopásáig.
  • A használat közvetett hatása: Elsősorban az adott jármű energiaellátásának a környezeti hatása. Hagyományos üzemanyaggal működő autónál az olajkitermeléstől a benzinkútig tartó folyamat, elektromos járműveknél az erőműben történő áramtermelés, a vezetéken való szállítás és az akkumulátorba való töltése.

Ugye, milyen sok minden kell ahhoz, hogy egy-egy jármű használható legyen? És minden kisebb-nagyobb dolog károsanyag-kibocsátással jár. De akkor lássuk, hogy a fenti 5 szempontot figyelembe véve, hogyan alakul a főbb közlekedési módok rangsora a széndioxid-kibocsátásuk alapján. 

Melyik közlekedési forma a leginkább környezetbarát?

A TNMT.com oldalon megjelent sorrendet sok tanulmány összegzésével állították össze. Az bizonyára nem okozott meglepetést, hogy a gyaloglás és a kerékpár  végzett az élen, az már érdekesebb, hogy az elektromos robogó ilyen jó helyre került. Érdekes, hogy a vonat és az elektromos autó gyakorlatilag ugyanannyira számít környezetbarátnak. A rangsor másik végén pedig a dízel- és a benzines autó található, ami várható volt. A repülőgép hiányzik a listáról mert elsősorban városi járműveket hasonlítottak össze. 

Nem mindegy, hányan ülnek benne

Meg kell jegyezni, hogy az adott jármű kihasználtsága nagyon fontos, ha a környezeti hatások vizsgáljuk. Nem mindegy, hogy négyen ülnek egy autóban vagy csak a sofőr. A fenti grafikonhoz egyébként átlagos kihasználtságokat néztek, autóknál például 1,5 fő volt az átlag, városi busznál, villamosnál és metrónál 18-19 százalék, vonatnál 26 százalék, távolsági buszoknál viszont 60 százalék fölötti kihasználtsággal számoltak.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tanulmánya nem vizsgált ilyen sok közlekedési eszközt – csak az autót, a vasutat és repülést –, de szintén arra jutott, hogy a kihasználtságtól nagyban függ a környezetterhelés mértéke. Alapesetben a vonat a legkevésbé környezetszennyező, akár a légi közlekedéshez, akár hagyományos belső égésű, akár az elektromos személyautókhoz hasonlítjuk. A legszennyezőbb a repülés, de nem minden esetben. Ha négy fő helyett csak a sofőr utazik az autóban, akkor már a benzines és gázolajjal működő autók számítanak a leginkább környezetszennyezőnek.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....