Ingolstadt

Kössler úr, Magyarország és Győr nevében köszönjük

2022.02.03.

Február elsején nyugdíjba vonult Peter Kössler, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának egykori elnöke, a győri Audi felügyelőbizottságának vezetője és az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagja.

Kössler úr, hiányozni fog. Közvetlenségével, humorával, hozzáértésével a magyar média egy pillanat alatt megkedvelte. 2015 karácsonya előtt találkozott először magyar újságírókkal Győrben, az Audi karácsonyi fogadásán. Első nyilatkozatával rögtön szimpátiát váltott ki.

2015 karácsonyán a győri Audiban: Peter Kössler Czechmeister Mónika kommunikációs vezetővel. 

Győrt jól ismerem, az első TT-k gyártásának megkezdése előtt részt vettem a szerelde kialakításában – jelezte, hogy abszolút képben van Győrt illetően. - Egyáltalán nem érzem degradálónak, hogy Ingolstadt után Győrbe kerültem, elvégre 2015 október elsejétől a világ legnagyobb motorgyárát irányíthatom. Elődöm azt mondta, ha megismered Győrt és a magyarokat, nem akarsz többé máshol dolgozni, csak itt – fogalmazott akkor.

Még egy történet, ami jól jellemzi, milyen ember Peter Kössler? Tavaly márciusban a vírus miatt már nem repültünk Ingolstadtba, ahogy előtte évtizedekig, az éves értékelőt onlinén tartották. Németül zajlott a rendezvény, angolra, kínai, olaszra és spanyolra fordítottak a tolmácsok. A TT-re kérdeztem rá, ami kizárólag Győrben készül, s amiről a német média évek óta cikkezik, hogy megszüntetik a gyártását. Amikor a szóvivő felolvasta a kérdést, s hogy Magyarországról érkezett, Peter Kössler azonnal rávágta, jó napot kívánok.

A médiára partnerként tekintett.

Hogy a kínai, angol, spanyol és olasz fordítók mit kezdtek vele, talán örökre rejtély marad, de a nemzetközi sajtótájékoztatón ez egy olyan gesztus volt, amit nehéz feledni.

Peter Kössler 2015 és 2017 között volt az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke. Hivatali ideje alatt a vállalat első számú vezetőjeként előmozdította az Audi Hungaria beruházásait: többek között a szerszámgyár és a műszaki fejlesztés bővítését, valamint az Audi TT RS és Audi RS 3 Limousine modellek sorozatgyártásának elindítását. Emellett Kössler előkészítette a vállalat számára az elektromobilitás és az ipar 4.0 szellemében az „okos gyár – smartfactory” felé vezető utat.

Érdemeiért Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Peter Kösslert 2018-ban.

Elismerés a minisztertől.

Magyarország a kitüntetéssel Peter Kössler az Audi Hungariáért, Magyarország legnagyobb termelővállalatáért végzett elkötelezett munkáját, valamint a hazai járműipar fejlődésében betöltött kiemelkedő szerepét ismerte el. Szijjártó Péter a magas állami kitüntetés átadásakor kiemelte Peter Kössler nagymértékű hozzájárulását az elektromos motorok győri gyártásának elindításához, amellyel az Audi Hungaria felkészült a járműiparban zajló átalakulási folyamatra.   

Nemcsak Győrben, Ingolstadtban és Wolfsburgban is méltatják tevékenységét.

A Volkswagen vezérigazgatója és az Audi AG felügyelő bizottságának elnöke, Herbert Diess: „Köszönet Peter Kösslernek, aki új mércét állított fel a minőség, a rugalmasság és a fenntarthatóság terén.”

Az üzemi tanács általános elnöke és a felügyelő bizottság elnökhelyettese, Peter Mosch: „Peter Kössler az Audi kiemelkedő munkatársa. Mindig nagy felelősségtudattal kezelte a munkaerőt minden helyszínen.”

Markus Duesmann, az Audi AG vezérigazgató: „Peter Kössler kijelölte a digitalizáció és a CO2-semleges termelés irányvonalát világszerte. Több mint négy éves termelési igazgatósági tagjaként Peter Kössler meghatározta az Audi jövőbeli életképességének irányát, és előmozdította a következetes átalakítást. a termelés digitalizálására és rugalmas folyamatokra való átállását. Az a tény, hogy 2025-re világszerte minden üzem CO2-semleges, nagyrészt a fenntarthatósági kérdések iránti személyes elkötelezettségének köszönhető. „Az Audi AG nevében szeretném szívből megköszönni Peter Kösslernek fáradhatatlan erőfeszítéseit. Az igazgatótanács csapataként sajnálattal fogadtuk a visszavonulási döntését, és minden jót kívánunk neki a jövőben.” – írta az Audi AG vezérigazgatója.

A korona előtti időkben sokszor találkoztunk, hol Ingolstadtban, az Audi főhadiszállásán, hol pedig Győrben, vagy éppen Genfben, az autókiállításon. Sokszor rákérdeztem, milyennek lát bennünket magyarokat, egyszer ezt mondta:

„Ami tapasztalok, az egy kicsit visszafogott udvariasság, ami több magabiztossággal párosulhatna. Nyitott ember vagyok, nyíltan beszélek, s szeretem, ha hozzám is így viszonyulnak, s azt mondják, amit gondolnak. A visszafogott udvariasság nem zavaró, de több magabiztossággal párosulna, az nem lenne hátrány.”

Talán csak egy dologban vitatkoztunk. Nála a jégkorong volt az első, e sorok írójánál a futball. Hogy lehet szeretni a focit, a jégkorong az igazi sport – mondta többször is humoros cukkolódásnak szánva.

Az önkéntes segítők napján maga is beállt festeni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....