közbeszerzés

Közbeszerzés a 2x1 sávos M15-ös autóút 2x2 sávossá alakításának tervezésére

2014.08.28.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a 2x1 sávos M15-ös autóút 2x2 sávossá alakításának tervezésére - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A 15 kilométeres - az M1 autópályát a szlovák határral  Pozsony előtt - összekötő autóúton sok a súlyos baleset, az út  négysávúvá szélesítése már évek óta napirenden van.  

Völner Pál, akkori infrastruktúráért felelős államtitkár tavaly  november végén jelezte, hogy idén februárban elindul a bővítés  környezetvédelmi engedélyeztetése - ez azóta megtörtént. A projekt  kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet meg - vélte az  államtitkár.

A mostani tender a bővítés építési engedélyezési terveinek az  elkészítésére szól és tartalmazza a rajkai határátkelőhelyen az  autópálya akadálymentes forgalmának biztosítását is.   

A tervezési feladat tartalmazza továbbá a szakaszon található  külön szintű csomópontok felülvizsgálatát, szükség szerinti  áttervezését és engedélyezési terveinek elkészítését is. A tervező  feladata még a meglévő létesítmények állapotfelvétele.   

A tervezés becsült ellenértéke nettó 450 millió forint. Az  ajánlattételi határidő október 9. A legalacsonyabb összegű  ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes. A tervezés uniós  támogatása 85, míg a nemzeti rész 15 százalék.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....