rendőrség

Közel 20 évig adták-vették az MZ-t, de valamiről végig megfeledkeztek

2022.04.18.

Közben egyszer sem íratták át a járművet, most felelniük kell közokirat-hamisításért.

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amely két szekszárdi, egy mendei és egy dunakeszi férfi ellen indult, akik a gyanú szerint közokirat-hamisítás bűntettét követték el.

Hivatalból indult eljárás tavaly december 7-én egy 69 éves szekszárdi férfi ellen, aki még 2021. május 12. előtt vásárolt egy MZ ETZ 150 köbcentis motorkerékpárt egy 39 éves mendei lakostól, de az ügyletről készített szerződés hamis adatokat tartalmazott. 

A hivatali ügyintézés során derült fény arra, hogy a járművet 2003-ban, 19 éve (!) adta el az utolsó legális tulajdonosa, egy mendei férfi. A motor pár évet volt egy ezidáig ismeretlen személynél, aki tovább értékesítette azt egy 37 éves szekszárdi vevőnek, aki szintén nem íratta át a járművet, de most tovább akarta adni.

Egy hamis tartalmú adásvételi szerződést készítettek, a jelenlegi vásárló és a motor eredeti tulajdonosának adataival. A 39 éves mendei lakos eladóként szerepel, mintha közvetlenül tőle vásárolta volna meg 2021-ben a kétkerekűt a 69 éves szekszárdi férfi. Egy 42 éves dunakeszi lakost is gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben a szekszárdi nyomozók, ő tanúként szerepelt a hamis okiraton.

A négy gyanúsított közül a dunakeszi férfi megtagadta a vallomástételt, a többiek beismerték tettüket.

Mind a négyüknek intellektuális közokirat hamisítás bűntette miatt kell felelnie.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
Második alkalommal nyerte el Magyarország 500 vezető márkája egyikeként a Business Superbrands....
2026.08.11
Harminc éve indította el a hibridforradalmat a Toyota, és esze ágában sincs átengedni a vezetést a....
2026.08.11
Bradley Smith emlékezetes hazai győzelmet aratott, míg Archie McDonald megszerezte a pole pozíciót....
2026.08.11
Európa-szerte egyre nagyobb aggodalmat kelt az autósok körében terjedő új trükk: speciálisan....
2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....