zöld autó

A közlekedés zöld fordulata és az e-autó

2019.09.30.

- A közlekedés zöld fordulatában meghatározó szerepe lesz az e-autózásnak - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hétvégén, Dunaújvárosban az első alkalommal megrendezett Ewave eMobility show-n. 

Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiaalkotással, a szabályozási környezet kialakításával és támogatási eszközökkel is segíti a környezetkímélő járművek elterjesztését Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy október elsején lép életbe a júliusban elfogadott és felülvizsgált Jedlik Ányos Terv, amely korszerű és piacbarát szabályozási környezetet biztosít az e-autózásnak.

Az államtitkár elmondta, hogy az állam első körben 2,3 milliárd forinttal támogatta a járműbeszerzéseket, a pályázat meghirdetése óta több mint 1600, tisztán elektromos meghajtású autó megvásárlását segítve. Az ösztönzési intézkedések második körében, 2018 ősze óta több mint ezer pályázat érkezett és 384 millió támogatást már odaítéltek.

Mosóczi László közölte, hogy mintegy 13 ezer zöldrendszámos jármű fut a magyar utakon, ezek fele tisztán elektromos. Megjegyezte, hogy utóbbiak darabszáma 2018 májusához képest kétszeresére bővült. Az államtitkár jelezte, hogy a kormány a tömegközlekedés területén is törekszik a zöld fordulatra, ezért Magyarország új buszstratégiájának segítségével a hazai közszolgáltatások ellátását végző buszokat fokozatosan korszerűekre cserélik.

A Zöld busz program a helyi tömegközlekedés teljes "zöldítését" célozza meg tíz éven belül, amellyel a járművek átlagéletkora 1tizenötről tízre csökkenne, továbbá 2022 után csak elektromos buszok beszerzéséhez adna támogatást az állam. Megemlítette, hogy a zöld busz mintaprojektre 1,6 milliárd forintot fordítanak, ebből demonstrációs és finanszírozási mintaprogramokat segítenek.

Fotók: dunaujvaros.com

Cserna Gábor Dunaújváros fideszes polgármestere elmondta, hogy 2016-ban kötöttek megállapodást a kormánnyal a Modern Város Programról, annak egyik legfontosabb eleme az elektromobilitás elterjesztése volt. A projekt gazdája a Dunaújvárosi Egyetem, amely a térség meghatározó műszaki-szellemi bázisaként keresi a helyes utat a közlekedés zöldítése terén - tette hozzá.

Galambos Dénes Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa közölte, hogy a Modern Városok Programban lefektetett célok eléréséhez a város és az egyetem 100 millió forintból készített tanulmányokat az e-várossá váláshoz, most pedig elfogadás előtt van az az előterjesztés, amely alapján 1,2 milliárd forintot kapna a település. Ebből Dunaújváros többek között három elektromos autóbuszt, két vegyes használatú áruszállító járművet, három személyautót és két motorkerékpárt vásárol majd. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....
2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..