közlekedésbiztonság

Közlekedésbiztonság: folytatódik a SuliMoped program

2014.09.02.

Szeptembertől a rendőrség a polgárőrséggel együttműködve tovább folytatja a gyermekek biztonságos közlekedése és a bűnmegelőzés terén indított programjait.

Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelő munkában való aktív részvételt évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. A 2008. szeptember 1-jén megkezdett „Az iskola rendőre” program folytatódik a 2014/2015-ös tanévben is. Célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése.

Az ORFK-OBB közreműködésével rendezett ünnepélyes tanévnyitójára 2014. augusztus 29-én Sopronban, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában került sor, ahol dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, ORFK rendészeti főigazgatója 4 darab kerékpárt ajándékozott az iskola diákjainak.

A programban megközelítőleg 2800 oktatási intézményben közel 2200 rendőr vesz részt. Az iskolarendőr a helyi rendőri szerv és az iskola közötti kapcsolattartó, aki szolgálati feladata mellett, sokszor saját szabadidejének terhére végzi ezt a tevékenységet.

A „SuliMoped” programot ebben a tanévben is az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is folytatja a rendőrség. A program 2014. október 1-től kezdődően tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, amely összesen 720 8. osztályos általános iskolai diák képzését jelenti. Az eredményes végrehajtás érdekében az ORFK-OBB az előző években beszerzett 30 darab segédmotoros kerékpárt, 20 darab utánfutót, valamint 50 egység személyi védőfelszerelést. Ezt kiegészítve az idei tanévben további 10 darab segédmotoros kerékpár beszerzése várható.

A rendőrség a közlekedésbiztonság mellett több évtizede tevékenykedik az iskolai bűnmegelőzési oktatás területén is.

A több, mint 20 éve működő D.A.D.A. program az általános iskolás gyerekeket célozza meg, amely olyan bűnmegelőzési tárgyú foglalkozások sorozata, amely a célzott korosztály érdeklődésére számot tartó témákat általuk szimpatikus vagy könnyen elfogadható módszerekkel, eszközökkel közvetít. A most induló tanévben 341 iskola közel 30 ezer diákja vesz részt a programban, akiket 164 oktató tanít majd a biztonságos életvitelre.

A középiskolai tematikus program az ELLEN-SZER a 2014-15-ös tanévtől felfrissül, mind módszertanában, mind témaköreiben. A tizenéves korosztály igényinek kiszolgálására - korszerű kompetencia alapú pedagógiai módszerek felhasználásával - a biztonságos internetezés és az új típusú pszichoaktív anyagok veszélyei kerülnek előtérbe. Az ELLEN-SZERT ebben a tanévben több, mint 5 ezer fiatal tanulja 39 rendőroktató segítségével.

2013. év szeptemberétől elindult az „iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat”.

A bűnmegelőzési tanácsadók feladata a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, mind sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.

Az elmúlt tanévben az ország közel 200 középfokú oktatási intézményében 100 szakember volt jelen. Munkájuk eredményeként több, mint 124 ezer diák kapott lehetőséget, hogy közvetlenül részt vehessen a rendőrség legújabb ifjúságvédelmi, bűnmegelőzési szolgáltatásában. Mind a tankerületek, mind az iskolák jó kezdeményezésnek tartják a program elindítását, és pozitívan értékelték a prevenciós tisztek tevékenységét.

Ebben a tanévben további 33 bűnmegelőzési tanácsadó képzését tervezi a rendőrség.

Az Országos Polgárőr Szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tanévben is meghirdette a „POLGÁRŐRÖK A TANÉVKEZDÉS BIZTONSÁGÁÉRT” akciót a 2014. augusztus 29-tól október 12-ig tartó időszakra. A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akció során a polgárőrök önállóan, vagy a rendőrség állományával is szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt. Az akció kiemelt célja a gyermekbalesetek megelőzése az óvodák és iskolák környékén, valamint a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények megakadályozása a rendőrség munkatársaival, a pedagógusokkal és a szülői munkaközösségek tagjaival együttműködve. A jogszabályoknak megfelelően a közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében láthatósági mellénnyel kiegészített formaruhában jelzőőri tevékenységet látnak el.

Szeptember hónapban – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – ismét kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.

Forrás: police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....